Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
Két napos rendezvény lesz a Nemzeti VERSeny döntője a Nemzetiben

2017-11-06 14:40:00
Kétnapos programsorozattá bővült a Nemzeti VERSeny döntője, ahol 23 versenyző lép a Nemzeti Színház színpadára november 11-én és 12-én. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház tavaly rendezte meg első ízben a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két elődöntőt követően, amelyre videoklipet is kellett készíteni a továbbjutóknak, anyaországi és határon túli versenyzők is lehetőséget kapnak a színházi fellépésre.   

  A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására. A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter, Bakos-Kiss Gábor, Olt Tamás, Fehér Ildikó színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember. 

  A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező két, szabadon választott magyar költő versével jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 23 fős döntő, akiknek versklipjeit eddig már 70 ezren nézték meg a YouTube közösségi videó-megosztó portálon.  
 



  A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát. A határon túli versenyzők között van erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai versmondó egyaránt. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.   

  A legjobb előadók végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 11-én és 12-én, a magyar nyelv napja apropóján. A döntő teltház előtt zajlik. Itt a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség, a Zichy Szín-Műhely Dolmány Attila rendezésében "Arany balladák - másképp" címmel mutatja be  versszínházi-képzőművészeti előadását, a Kávészünet zenekar pedig Arany-part, avagy koncert Arany János barátai és követői farvizén, a magyar költészet gyöngyszemeivel című verszenei produkcióját mutatja be. A programokat Dunai Csenge színész moderálja. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát, benne az Arany János Emlékév kiemelkedő programjaival, élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny facebook oldalán.   

  A döntősök versklipjeit ide kattintva tudjátok megnézni a YouTube-on


  A Nemzeti VERSeny facebook oldalát itt találjátok.

 A VERSeny támogatója az NKA, az MMA és az Arany János Emlékbizottság. 

Aki többet szeretne tudni a versenyről, az a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.   
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Juhász Levente: Talán ma a Holnap tali! miatt jönnek el színházba, de holnap már a tegnapi élmények miatt

Soha nem készültem más pályára!

Aki 10 kérdésünkre válaszolt: Bódi Barbara a Turay Ida Színház művésze

Meseautó és Jézus Krisztus Szupersztár - szereposztással

A Madách Színház Debrecenben

Mennyit tudsz Stohl Andrásról?

Mennyire vagy jó operettből?

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez