Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba
A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba.
    
A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten. A kórus ezt követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak - közölte a Zeneakadémia hétfőn az MTI-vel.
    
A kórus repertoárját mások mellett Kodály, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei színesítik majd. A tervek szerint a kórus Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten és Kecskeméten is színpadra lép, utóbbi helyszínen zárul a Kodály Művészeti Fesztivál. A kórus szakmai vezetői Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója.
    
A Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári kurzusa és koncertturnéja az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Kodály-emlékévhez nyújtott támogatásával valósul meg. A kórus tevékenysége projektjellegű, a 2018. július 15. és 23. közötti időszakra vonatkozik.
   
A pályázat részletei a kodaly.hu oldalon olvashatóak.
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Fehér Adrienn találkozása Cserháti Zsuzsával a Turayban

Interjú Fehér Adriennel

Mácsai Pál, Lovas Rozi és Debreczeny Csaba is megkapta a Televíziós Újságírók Díját

Hollywoodban nem ciki a musical, avagy tarolt a La La Land/Kaliforniai álom a Golden Globe-on

Mennyire vagy SZÍNHÁZFÜGGŐ?

A NYOMORULTAK musical Nagy TESZT

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez