Megállíthatatlanul közeledik a Szegedi
Szabadtéri Játékok újabb Shakespeare-bemutatója, a július végén látható Rómeó
és Júlia. A pesti próbák a héten elkezdődtek Hegedűs D. Géza rendező
vezetésével – a művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Mészáros Blanka, Hegyi
Barbara, Szabó Győző, Hajdu Steve lelkesen vágtak neki a rímes, kissé pajzán
szövegnek.
Most
még képlékeny anyagként formálódik a sok művészkéz között Shakespeare örökéletű
szerelmes története, a Rómeó és Júlia – Hegedűs
D. Géza rendező és művészcsapata nagy izgalommal, várakozással vágott neki
az első próbának, amit a budapesti Színművészeti Egyetemen tartottak. A
sokaknak otthonos próbahelyszínt július 12-én leváltják a szegedi termekre,
július 18-tól pedig már a Dóm téren zajlanak a próbák.
Vecsei H. Miklós, Mészáros Blanka/ Fotó: Dusha Béla
Hegedűs
D. Géza a próba elején rögtönzött Shakespeare-órája után elárulta azt is, hogy
miért pont a Mészöly-fordítást viszi színpadra: a hatalmas Dóm téren a
látványnak és a szövegnek lesz a legnagyobb ereje, ilyen tekintetben ez a
szöveg a legerősebb. Sok más kiváló fordítás inkább kisebb közegben érvényesül,
a Mészöly-fordítás sodró lendületére és zeneiségre van most szükségük –
valamint a benne rejlő számtalan kaján utalásra.
Az
1920-as, ’30-as évek Olaszországába helyezett történet fiatal szerelmespárját Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka alakítja, akik között már korábbi produkcióikban
is remekül működött a kémia. A szabályokat felborító vagy épp szigorúan őrző
fiatalok csapatát erősíti Mercutio, akit a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly játszik, a társaság
„jófiúja”, Benvolio, akit a színházból és tévéből egyaránt jól ismert Junior
Prima-díjas Józan László alakít,
valamint Tybalt szerepében Orosz Ákos,
aki a Vígszínház szintén Junior Prima-díjas művésze.
Hegyi Barbara, Hajdu Steve / Fotó Dusha Béla
A
tekintélyt követelő generációt olyan színészek játsszák, akikre valóban nem
lehet nem figyelni: a Capulet-házaspárt Hegyi
Barbara és Szabó Győző,
Montague-nét Igó Éva, Páris grófot Hajdu Steve, Escalust, Verona hercegét
pedig Kamarás Iván alakítja. Az
egymásnak feszülő két világban rejtekutakon próbálja egyengetni a két bátor
fiatal útját Júlia dajkája, Szűcs Nelli
és Lőrinc barát, Trill Zsolt
karaktere.
Az
egyedülálló méretekkel bíró Dóm téri színpadra Antal Csaba díszlete és jelmezei varázsolnak hamisítatlan itáliai
hangulatot – az Európa-szerte ismert és elismert tervező sok év tapasztalatából
meríthetett a jelenlegi munkájához, ugyanis már 14 éve tanít a velencei egyetemen.
A légies, reneszánszt is felidéző árkádok, díszletelemek könnyedségét a ’20-as,
’30-as évekbeli ruhák látványa teszi még inkább magával ragadóvá. Hegedűs D.
Géza rendezésében a zene, amit Márkos
Albert ír, átszövi az egész világot, a koreográfiákat pedig Juronics Tamás készíti hozzá. Nem marad
ki a vívás, verekedés sem: a kaszkadőri szintet megközelítő feladatokra pedig Balázs László készíti fel a színészeket.
Ha szeretnéd látni a nyár egyik legromantikusabb előadását, akkor gyorsan klikkelj a jegyvásárlásra!
hirdetés