Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
Könyvből színházat: Mengele bőröndje
"Nevetséges? Az volna, hölgyeim és uraim, ha nem tudnánk, hogy az őrület hatalommal párosult. Az újsarlatánság, amelynek valódi föladata a népirtás igazolása volt, egyetemi fakultásokat, kutatóintézeteket és laboratóriumokat kapott a Birodalomtól, hogy ott a vádlotthoz hasonló emberek tudóst, sőt, istent játszhassanak!"
Gyurkovics Tamás- Mengele bőröndje

2017-ben adták ki Gyurkovics Tamás Mengele bőröndje - Josef M. két halála című regényét, mely két könyvből áll. Az első könyv Josef Mengele közel három évtizedig tartó, dél-amerikai bujdosásának történetét meséli el. A második könyv fikció - igaz, a valósághoz nagyon is közeli fikció: azt mutatja meg, mi történhetett volna, ha ezerkilencszázhatvanban, Buenos Airesben a Moszad ügynökei nem Adolf Eichmannt, hanem Josef Mengelét fogják el, őt hurcolják Jeruzsálembe és állítják bíróság elé





A Spirit Színház szintén 2017-ben mutatta be a Gyurkovics Tamás regénye alapján készült Mengele bőröndje című monodrámát. A szövegkönyv is a regényíró közreműködésével készült. A darabban maga az antihős, Josef Mengele mesél egyes szám első személyben. A monodrámában Mengele Dél-Amerikában eltöltött éveinek mindennapjai filmszerűen  peregnek, bemutatva a valódi környezetet és a szintén menekült "hétköznapi" náci közösségek gondolkodását és életvitelét.

Az előadás történetébe egy elképzelt tárgyalás tanúvallomásai keverednek, melynek során Mengele egykori segítői Perl Gizella (Hegyi Barbara hangján) vagy Nyiszli Miklós (Varju Kálmán hangján) vallanak a doktor táborbeli "munkásságáról”.

Gyurkovics Tamás így mesélt a Mengele bőröndjéről

 



A Mengelét alakító Perjés János így vélekedik a produkcióról:
"Mi a környezet felelőssége abban, hogy egy középszerű orvos és nárcisztikusan megrögzött, torz személyiség útja egyenesen, korlátok nélkül vezetett, vezethetett a tömegmészárlásig. Mengele megtestesít egy példát, egy beteg típust, aki bárhol megjelenhet ismét. A potenciális Mengelék köztünk járnak."

Az előadásra jegyeket a lap alján tudtok vásárolni!

hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

A Szegedi Kortárs Balett hármas táncpremierrel érkezik a Budapest Táncfesztiválra

Szemenyei János: Szeretek sokáig játszani egy előadást

TÉLI REGE NYÍLT PRÓBA A RADNÓTIBAN!

Nagy Musical TESZT kezdőknek

Felismered a színházakat kép alapján? -TESZT

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
Ajánlott programok
8.0
Mengele bőröndje
Spirit Színház
Jegyvásárlás
Értékeld Te is az előadást!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez