Kollégánk, akit hívjunk most P. ügynöknek, az Örkény Színház Kertész utcai Shaxpeare mosó című előadásán járt, melyet Bodó Viktor rendezésében mutatott be a teátrum. Az ő gondolatait olvashatjátok az ajánlóban. Elöljáróban annyit, hogy szerinte erre az előadásra még a legfanatikusabb Örkény rajongók sincsenek felkészülve.
Valószínűleg a világirodalom egyik legtöbbször színre vitt drámája a Romeó és Júlia, s az, hogy így van, hát nem véletlenül van így.
Ebben a pillanatban is, amikor e sorokat írom a világ színpadain Japántól Franciaországig és vissza több száz színpadon hal bele az ifjú Montague és Capulet a végzetesnek bizonyuló szerelembe.
Lehet e, kell e egy ennyire ismert darabról újat mondani? Lehetséges e teljesen új fénytörésben színpadra állítani egy ekkora klasszikust? Az alkotók és az Örkény válasza természetesen az, hogy igen.

Fotó: Kincses Gyula
A helyszín a mai Budapest, egészen pontosan egy hetedik kerületi autómosó-műhely, melynek tulajdonosa, Kapulek (Csuja Imre) a környék egyik meghatározó maffiózója. Rokonai és üzletfelei mindannyian a helyi alvilág inkább vagy kevésbé jelentős tagjai akik ebbéli minőségükben szükségszerűen heves ellenérzésekkel viseltetnek a konkurencia, a Montág család iránt. Az egyetlen hatalom, aki előtt mindannyian vigyázba vágják magukat, a helyi elöljáró, a Herceg (Gálffi László), aki tekintélyénél fogva ideig-óráig el tudja simítani a konfliktusokat, de - business as usual - a tragédiák csak annyiban érintik meg, amennyiben veszélyt jelentenek az üzletre avagy sem.

Fotó: Kincses Gyula
Talán ennyiből is érezhető, hogy a világ és a cselekmény, melyet Bodó Viktor és a társulat itt színpadra vitt, már csak inkább parafrázis, ha egyáltalán s, hogy ezzel kapcsolatban nézőként ne legyenek kétségeink, arról a Závada-Bodó páros már a nyitójelenetben gondoskodik: a színre lépő Shakespeare-t (Máthé Zsolt) az autómosó alkalmazottai miután telibe öntik egy vödör vízzel, megfosztják reneszánsz külsőségeitől, lecsupaszítva ezzel a mestert nem csak szimbolikusan, de a szó legszorosabb értelmében is. Ami marad: az évszázadok alatt ráaggatott sallangoktól mentes mű és a pőre ember.


Fotó: Kincses Gyula
Bodó rendezése brutális, felkavaró és letaglózó egyszerre. A drog és a bűnözés világa amelyet megjelenít, sokkolóan nyomasztó csakúgy, mint az eszközök, amelyekkel teszi ezt. (Nem véletlen az előadás címlapján a tizenhatos karika, amelyet itt kéretik komolyan venni.) A szerről éppen lejönni próbáló Rómeó (Patkós Márton) szeret itt bele az ártatlannak már korántsem tűnő Júliába (Kókai Tünde), s amíg a drogdíler Mercutio (Polgár Csaba) aranyló alsógatyában, teljesen beállva önfeledten karaokee-zik a Kapulek-buliban, addig a Zorrónak öltözött Tybalt (Nagy Zsolt) épp "szúrkálni" készül jogosnak vélt felindultságában.

Fotó: Kincses Gyula
Ez az egész párhuzamos valóság, ez a másik univerzum, ahova az Örkény bő két óra erejéig megengedi, hogy beless, megkérdőjelez mindent, amit a világról és az értékeiről gondolsz. S benne téged is, a kisszerű mindennapi harcaiddal, a kereszténységeddel, a liberalizmusoddal, az elfogadásról gondolt kliséiddel és bármivel amitől különbnek gondolod magad, miközben azt üzeni, hogy kösz, hogy bejöttél, de ez az egész nem neked szól, hanem sokkal inkább rólad. Vagyis arról, hogy itt rohadtul nem te vagy az úr, legyél bár főorvos vagy nagyvállalkozó, még ha fizetsz is mindezért. A realisztikus díszlet (Schnábel Zita) és a kendőzetlenség gondoskodik arról, hogy bármennyire is szeretnéd ugyan, ez nem karikatúra, nem finom utalások bonyolult viszonyrendszere, hanem az a világ, amely már akkor csak méterekre lesz tőled, amikor az előadás végén kilépsz a Madách tér eddig otthonosnak gondolt hűvösébe.

Fotó: Kincses Gyula
Az egész előadás egy őrült fény- és hangkavalkád, ami azonnal beszippant és egy pillanatra sem ereszt. A rengeteg popkultúrális utalás, és a sokszor slam szerű szövegek is folymatosan csúcsra járatják nem csak a szereplőket, de minket, a befogadókat is. Először nem is sejted, de már akkor az előadás részese vagy, amikor még pittyegnek és villódznak a mobilok a széksorokban s a szünetben tán már az aulába vezető lépcsőket koptatod, amikor a kiszűrődő zajokból rájössz, hogy ugyan felgyúltak már a nézőtéri fények, de még mindig esemény zajlik a színpadon.
Szóval gondolj bármit is magadról, legyél bár fanatikus Örkény Színház rajongó, nem: erre az előadásra nem lehetsz felkészülve.
Ezt látnod kell!
...és ahogy Takács Nóra Dia énekel!
...és ahogy Takács Nóra Dia énekel!
...és ahogy Takács Nóra Dia énekel!
Fotó: Kincses Gyula
- p -
Az előadást 16-os karikával és a következő szöveggel vezeti fel a színház:
Előadásunk egyik célja, hogy egy nagyrabecsült klasszikus újra-, át-, feldolgozásán keresztül megragadjuk a mai magyar valóság, illetve ezen belül a történet szereplőinek bizarr, sötét, abszurd, undorító, groteszk, zavaros, szánalmas, döbbenetes, riasztó és ellentmondásos oldalait, és mindezt lehetőleg amolyan költői realizmus formájában tárjuk a kedves néző elé - bármit is jelentsen ez. S ezért bizony gyakran igen obszcén, vulgáris, nyomdafestéket nem tűrő – de azért persze, mint tudjuk, a mai magyar valóságban igencsak jelenlévő – kifejezésekben bővelkedő jeleneteket készítettünk nagy-nagy szorgalommal és szakértelemmel. Éleslátásunk vitathatatlan. Szándékaink metszően pontosak és mély tartalommal bírnak. Előfordul tehát: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés (ja ez nem), egyszer elhangzik az a szó, hogy 'zsidó', egyszer az, hogy 'cigány'. Lesz füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz és több liter művér.
hirdetés