Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
BEST OF 2016 - legjobb színházi előadások a közönség szerint, amit idén is látni kell!
Megkérdeztük olvasóinkat, felhasználóinkat és az utca emberét, hogy számukra mik voltak a legjobb előadások 2016-ban. Ezeket összevetettük az oldalunkra leadott szavazatokkal, így megkaptuk azt a 20-as listát, mely a közönség véleménye szerint kihagyhatatlan.

Ezután nem lehet kérdés, mi az, amit még meg kell nézni 2017-ben!

A lista után mindegyik előadásról olvashatsz hiteles és valós nézői véleményeket!

A lista nem a helyezések sorrendjében van feltüntetve.



*Az előadások címei után az előadások játszóhelyei vannak feltüntetve, ami nem minden esetben egyezik meg a produkciók tulajdonosaival.

Biztosak vagyunk benne, hogy a listában nem szereplő színházak között is vannak fantasztikus előadások, (mi többet is láttunk!) csak ezen színházak nézői nem olyan aktívak sem weboldalunkon, sem facebook oldalunkon, úgyhogy ezúton is várjuk őket és véleményeiket nagy szeretettel!

Most pedig következzen egy-egy nézői vélemény a TOP előadásokról:

A BAJNOK - Katona József Színház Jegyvásárlás
" A Katona legjobb színésznői egy színpadon. Aki azt hiszi, hogy a politikáról szól csak az téved. Embereket és emberi kapcsolatokat ábrázol zseniálisan."

A CHICAGÓI HERCEGNŐ - Operettszínház Jegyvásárlás
" Imádtam. Abszolút nagy kedvenc lett. Jó volt hogy a jazz, cigányzene és klasszikus operett dalok keveredtek. Tetszett hogy az Operettszínház zenekarán kívül ott voltak Bársony Bálinték és Ökrös Tibor. Nem az a tipikus operett, hanem van bent egy kis musical vonal is. A dalok nagyon megragadtak bennem. Szóval fantasztikus előadás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Tuti biztos hogy még legalább egyszer megnézem!"

A FÉRFIAGY  Thália Színház Jegyvásárlás
" Én magamon röhögtem, a nők pedig a férfiakon, aztán én a nőkön és a nők magukon.Közben persze végig Csányin. Nagyon jó előadás."

A LEPKEGYŰJTŐ - Centrál Színház Jegyvásárlás
" Tökéletes rendezés, lenyűgöző színészi alakítás! Óriási hatás, az előadás után percekig nem tudsz megszólalni...Ezt többször is látni kell! Gratulálok a szereplőknek és az alkotóknak!"

A NYOMORULTAK - Madách Színház Jegyvásárlás
" Egyszerűen fantasztikus és magával ragadó lenyűgöző előadás elejétől a végéig! Teljesen a hatása alá kerültem! Meg fogom még nézni mert szeretném ezt az élményt újra átélni! Csodálatos a díszlet és az egyes jelenetek koreográfiája is! "

A PÁL UTCAI FIÚK - Vígszínház Jegyvásárlás
" A következő 20 év előadása!!! 5-től 105 éveseknek! ...és még aktuális is!!! "

AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE - Átrium Fim-Színház Jegyvásárlás
" Gratulálok mindenkinek, akinek köze volt e zseniális darab létrehozásához, de ki kell emelnem Alföldi Róbertet, akit egyszerűen imádok, egy zseni, és remek ember, Stohl András pedig...hűha...minden mozdulata lekötött, betöltötte a színpadot, és mindenhova elért...Alig várom, hogy újra láthassam!!! "

EGY ŐRÜLT NAPLÓJA - Jurányi Jegyvásárlás
" Keresztes ZSENI! Keresztes ZSENI!Keresztes ZSENI! Ha jól tudom a díszlet is az ő terve, úgyhogy így még inkább Keresztes egy ZSENI! "

ÉGBEN MARADT REPÜLŐ – Turay Ida Színház Jegyvásárlás
" Bátran ajánlom másoknak is! Állati jó az előadás! Keresztesről nem is gondoltam volna, hogy ilyen klassz színésznő. Azt hittem csak jó énekes, meg celeb. De nem. Baromi erős előadás. Végig izgalmas, leköti a figyelmet, van íve az egésznek, hol sírunk, hol nevetünk, de a végén úgy mentem haza, hogy ennyire még színházi előadás nem érintett meg. Szuper és nagy-nagy gratula! "

FEDÁK SÁRI  Nemzeti Színház Jegyvásárlás
" Szűcs Nelli egyszerűen elvarázsolt. Akár a fiatal, akár az idős Fedák bőrében van. Tessék elmenni megnézni!!!"

FÜGGÖNY FEL!  Centrál Színház Jegyvásárlás
" A legjobb hasizomerősítés!!! Nagyon rég nevettem annyit, mint amikor először láttam. Talán csak akkor nevettem ennyit egyszerre, amikor másodszorra láttam a darabot Keszthelyen! :D mindenkinek ajánlom, aki szeret nevetni! "

ISTENÍTÉLET - Vígszínház Jegyvásárlás
" Ez valami fantasztikus ELŐADÁS!!!! A legjobb élményeim egyike! Stohl, Hevér, Hercegh, Peter Kata szuper színészi teljesítményt nyújt. Szájtátva néztem végi a több mint három és félórás előadást!!!!Többször nézős nekem! Köszönöm az élményt :) "

LADY BUDAPEST Operettszínház Jegyvásárlás
" Egy életre szóló élmény. Tökéletes színészi játék és éneklés. Ezt mindenkinek látni kell. Emberek egy emberi történetben. "

MAMMA MIA! - Madách Színház Jegyvásárlás
" Fél évet vártunk az előadásra, de minden pillanatot megért ... magával ragadó, pörgős, fantasztikus előadás ! Fantasztikus díszlet, isteni színészek .... még nagyon sokszor megnézném újra . Gratulálok, Madách Színház ... magasra tetted a mércét ! ;) "

MARIE ANTOINETTE - Operettszínház Jegyvásárlás
" Számomra az utóbbi évek legjobb musicalje. Vágó Detti és Vágó Zsuzsi gyönyörű hangja mellett, remek színészi játékuk is hozzájárult ahhoz, hogy számomra ez sokszor nézős darab lesz. :) Sok szép és nagyívű dal van benne. Aki szereti a történelmi témájú musicaleket az mindenképpen nézze meg."

MÁGNÁS MISKA - Operettszínház Jegyvásárlás
" Ha az ember önfeledt nevetésre és igazi kikapcsolódásra vágyik csak ajánlani tudom ezt a darabot! Fergeteges benne Peller Anna és Peller Károly alakítása és minimum hogy minden évadban egyszer mindenképpen megnézem! "

MY FAIR LADY – Centrál Színház 
" Fantasztikus hangulatú előadás volt! Csodás zenei és vizuális hatásokkal. Többször is megnézném! Tompos Kátya alakítása és Magyar Attila zseniális szerepformálása lenyűgöző. "

PILLANATFELVÉTEL – Átrium Film-Színház Jegyvásárlás
" Kitűnő alakítások egytől egyig. Elképesztően jó összjáték, egyszerűen minden működik :) Sokszor már-már ijesztően életszerű, igaz. Ilyen előadásokért érdemes színházba járni. Köszönöm az élményt! "

PRIMADONNÁK - Játékszín Jegyvásárlás
" Felhőtlen véget nem érő kacagás kifulladásig, rég nem láttam ilyen jó darabot. Szente Vajk, Nagy Sanyi, Földes Eszter, Lévai Viktória alakítás szenzációs volt. Ha jól akarsz szórakozni feltétlenül nézd meg! :D "

VIRÁGOT ALGERNONNAK – Játékszín Jegyvásárlás
" Én kétszer láttam mind a két előadás végén sírtam. Nagyon tetszett!!!! Tartósan beteg autista kisfiam ezért teljesen bele tudtam élni magam az előadásba ezért hatott ram ilyen melyen. Gratuláció az összes színésznek! "
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Ez a film minden idők legjobb vígjátéka 250 kritikus szerint

Rajzpályázatot hirdet a Budapest Bábszínház ovisoknak és iskolásoknak

Magyarország rendezheti a Nemzetközi Színházi Olimpiát 2023-ban

NAGY MUSICAL TESZT

Melyik színházi foglalkozás illik hozzád?

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez