Kevés olyan, aki úgy igazán megmaradt az emlékezetemben. Még gimnazista koromban Székesfehérváron tagja voltam egy amatőr színjátszó csoportnak. Boldizsár Péter vezette. Ő az, aki elindított engem. Az ő értékrendje és az élethez való viszonya biztos, hogy sokat számított, hiszen én 15 éves voltam és egészen addig, amíg fel nem vettek a főiskolára, addig oda jártam. 

A főiskolán voltak meghatározó találkozások? 

 Talán a későbbi életem során. Természetesen az is igen nagy dolog, hogy felvettek. A Marton László tanár úr volt az első és ő azóta is megmaradt. Évekkel később Kaposváron Gothár Péter, vagy még az ottani kollégáim. Most meg már több mint húsz éve a Zsótér Sándor. Tulajdonképpen ő kezdett el nekem főszerepeket adni a Vígszínházban. Kaposváron ugyan nagyon sok főszerepet játszottam, de amikor felkerültem a Vígbe, akkor pici szerepekkel kezdtem.

  Van olyan volt osztálytársa a főiskoláról, aki azt nyilatkozta, hogy " a Börcsök Enikő már ott is kitűnt a tehetségével". 

 Ez jól esik, én nem így éreztem magam. Inkább mindig zavarban voltam és azt gondoltam, hogy engem valahogy nem fogadnak el. Az volt az érzésem, hogy nekem kepeszteni kell azért, amit mások sokkal könnyebben elértek. 

  Ki az, akinek az életében az Önnel való találkozás lehet fontos vagy meghatározó?   

 Remélem, hogy a Színművészeti Egyetemen, ahol tanítok, az osztályomban ez nekik fontos találkozás. 

  És találkozott a tanítványai között a fiatal Börcsök Enikővel? 

 Azt nem szeretném. Az a fontos, hogy mindenki találja meg önmagát. Igyekszem afelé terelni őket, hogy nekik mi lehet jó, mi az, ami őket megnyitja, vagy mi az, ami jól áll és abban sikerélménye lehet, vagy amiben nincs, azért hogyan küzdjön. Én ezeket nem tudtam. Szeretném, hogy ne féljenek, ne görcsöljenek, inkább próbálják meg kihasználni a szabadságot, amíg ott lehetnek. 

  A Találkozás Máriájának szerepével milyen volt a találkozása? 

Nem ismertem ezt a darabot, nem is láttam. Nyáron olvastam el, amikor Eszenyi  Enikő mondta, hogy megrendezi. Elsőre nem örültem neki olyan nagyon. 

  Miért? 

 A nehézsége miatt, hogy ebből a végeláthatatlan szövegfolyamból hogy lesz valami érdekes, izgalmas előadás. Kötött a szöveg és a közte lévő zene is. (Az író kötelezően előírta az élő zenekart, amelyet a nézőtérről látni kell, és Vidovszky Lászlóval komponáltatott zenét, amely gyakorlatilag átszövi az egész szövegtartományt, így a szöveges részeket megszakítják a hangszeres megszólalások) 

  Ezen lehetett változtatni? 

Nem lehetett változtatni rajta. Amikor először bemutatták 1985-ben teljesen más világ volt. Ma már ez a fajta lassúság, ami a darabban van időnként kibírhatatlan, legalábbis a fiatalok számára. Miért nem mondja már, miért nem csinálja már? Nehéz úgy összpontosítani az érzelmeket, hogy némán ki kell várni, amíg tart a zene és ugyanonnan folytatni tovább. 

  Ebben az előadásban találkozik a színház és a film. Mária jelenét a színpadon mutatják meg, az emlékeit pedig a színpad mögött forgatva és kivetítve, ugrálva az időben. Ez a kettősség önmagában is nehéz lehet.   

 Igen, ki-be ugrál az ember az emlékei meg a jelen között. Az egyik ugye filmforgatás, ahol közelik vannak, a másik színházi forma. Különbségeket kell tudni tenni, mert a kamerában nem játszhatok úgy, mint a színpadon, különben "leesnék" a vászonról. Ez rendkívül összetett, nagyon sok ember koncentrált munkáját igénylő feladat. A díszlet mögött van, hogy közvetlen körülöttem állnak négyen és még az operatőr is. Valaki tartja a lámpát, és míg a fejem látszik a vásznon miközben mondom a monológomat, addig át kell, hogy öltöztessenek. Fantasztikus, hogy ezt a mi színházunkban meg tudjuk csinálni. 

  Szereti? 

 Nagyon szeretem, ez a legnehezebb munkám és mindig félek már két nappal előtte. Annyira összetett. Kevés a segítségem. Mi van, ha elfelejtem a szöveget? A végtelenségig izgulós vagyok. 

  Milyen amikor a közönség találkozik az előadással? 

Vannak katartikus előadások, de olyan is volt, hogy az első sorból elment egy házaspár a számomra legfontosabb, legszebb monológnál. Egyszerűen felálltak és kimentek. Ilyen is van és ezt is el kell tudnunk fogadni. Az ember azért megzakkan egy pillanatra, hogy ennyire rosszul játszom, vagy mi van? Nem tudtam behúzni őket? 

  Az előadásban Mária tudja, hogy el fog jönni a Fiatalember, várja a találkozást. Van olyan találkozás amire Ön vár?  

Nem gondolok ilyesmire. 

 Inkább a jelenben él?         

Igen, úgy gondolom, hogy a jelenben élek. Azért szerencsére történnek olyan találkozások, aminek megörülök, hogy de jó, hogy ezt az embert megismertem. Én keresem ezeket a lehetőségeket, hogy minél több embert megismerjek, de hogy kifejezetten egy személlyel de jó lenne találkozni és attól megkérdezni konkrétan valamit… olyan nincs.  

  Mária egy kis szobában él, az otthona maga választotta fogságában. Ezzel szemben, Önről a szabadság jut eszembe, és azt gondolom, bárhol otthon lehetne a nagyvilágban. Az ön sajátja ez a szabadság?      

  Igen. Úgy érzem, hogy ez így van. Nagyon jól vagyok teljesen egyszerű környezetben, akár vidéken. Vannak nagyon jó barátaim, akiknek semmi közük nincsen sem Budapesthez, sem a színházhoz. Például egy egyszerű zöldség kistermelő akinél szeretek lenni és szeretem megtanulni azt amit ő tud.     

 

  Az utazás fontos a szabadsághoz, a találkozásokhoz? 

 Igen, de hát ez nekem már évek óta beszűkül arra, hogy itt Magyarországon maradok, mert mindig kevés az időm. Nagyon szeretnék rengeteg helyre elmenni. Nagyon vágyom arra, hogy egyszer elmenjek mondjuk Moszkvába, ott még nem voltam. És piszkosul vágyom Oroszország nagyon sok részét megnézni. Most voltunk  Leningrádban májusban a Mikve című darbbal, ami hatalmas boldogság volt. Nagyon sokfelé jártam már, de annál szebbet még nem láttam. Valahogy nagyon oda húz a szívem, hogy azt nekem látnom kellene. Ilyen vágyaim vannak és ilyesfajta találkozásokra vágyom, tárgyakkal vagy műalkotásokkal. Szerencsés vagyok, mert nagyon sokféle emberrel találkozom és ők tudnak tanítani, vagy emelni engem. 

  Hisz a találkozások sorsszerűségben, hogy minden okkal történik?          

Igen. Bár olyan mélyen nem kutatom az okát, hogy ez most miért volt így, sem amikor pozitív dolog történik, sem amikor tragédia. Szerencsére túl tudok lépni ezeken, azt gondolom, hogy most ez van, aztán majd lesz valami más. 

  Általában színpadon a súlyos női szerepek találják meg, még mondjuk a szinkronban humoros vidám karaktereket is csinál, mint például a Női szervek Melissa McCarty-ja. Szeretne színházban is ilyen szerepeket?

Nagyon. Vagy valami jó zenéset. Mindig kapok nagyon jó szerepeket, de most ezek a veretes darabok találnak meg. Igazából örülök neki, mert ez nagy kihívás, nagy feladat. Azért kellenek az ember lelkének vidámabb, könnyebb darabok, egy operett, vagy egy vígjáték. Remélem, majd ilyen is elér.

  Ha találkozik rendezőkkel ők megkérdezik, hogy mit szeretne csinálni? 

 Van olyan rendező kollégám, aki megkérdezi. A Zsótérral azért vannak közös álmaink, terveink. 

  Ha találkozna a jótündérrel, mit kívánna magának? 

 Egészséget.    

Teszt:

Cover fotó forrása: Vígszínház, Szkárossy Zsuzsa

hirdetés