Három
színésznő, Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa Kortalan
kortárs
címmel előadás-sorozatot hozott létre, amelynek a Mozsár
Műhely
ad otthont. Az estek első részében kortárs szerzők írásaira épülő
performanszszerű előadást láthat a közönség, a második felvonásban pedig Szily
Nóra talkshowját – a szereplőkkel és egy
meghívott vendéggel.
Az évad
utolsó, május 21-én 19.30-kor kezdődő előadásának szerzői Cserna
Szabó András, Dragomán György, Nádas Péter és Szücs Zoltán lesznek, a téma az
örökség, a vendég pedig Udvaros Dorottya lesz.
Az est kapcsán Szily Nórával
beszélgettünk.
Az előadás második része hogyan kapcsolódik az elsőhöz?
Az
első részben elhangzó kortárs szövegeket mindig egy adott témára fűzik fel a
szereplők. Az én megtisztelő feladatom – amiben egyébként lubickolok –, hogy az
est hívószava mentén beszélgessek a három színésznővel, Annamáriával, Adriennel,
Zsuzsával és egy meghívott vendéggel, akinek biztosan vannak inspiráló
gondolatai, történetei a kiválasztott téma kapcsán. Például a megszállottságról
Novák Péterrel, a nyersanyagról mint témáról Herendi Gáborral gondolkodtunk
együtt. Az örökség kapcsán Udvaros Dorottya lesz a vendég – nagyon boldog
vagyok, hogy elfogadta a meghívásunkat! Mindig együtt nézzük meg az első
felvonást, a talkshowban ezért nyilván szóba kerülnek érintőlegesen a látottak élményei,
de nem a játékot beszéljük ki, hanem ugyanazon hívószó kapcsán asszociálgatunk,
szabad beszélgetés formájában tovább visszük a témát, amit én tartok kézben –
vagy inkább „ívben”.
Belőled mit hív elő az örökség szó?
Eszembe
jutnak a felmenőim – vajon mit hozunk magunkkal tudatosan vagy épp
öntudatlanul? Bevillan a felelősség, a tehetség, és hogy mindaz, amit kaptunk, lehet
áldás és teher egyben. Az örökség gyökereket, ugyanakkor kötelezvényt is jelent.
A szó inkább lélektani szempontból kelt bennem asszociációkat, elsősorban nem
az anyagi értelemben vett hagyatékra gondolok. Amikor eljátszottam magamban az
estünk hívószavával, többek között arra jutottam, hogy Udvaros Dorottyánál is biztosan
meghatározó az anyai örökség, hiszen egy színésznő lányaként nőtt fel. Láttam
az önálló estjét, ami szintén inspirációt jelent a beszélgetéshez. Érdekel,
vajon ő hogy látja, miben ad szabadságot vagy éppen korlátokat, és mennyiben
állít határozottan egy kijelölt útra az, amit otthonról hozunk. Vajon sorskönyvi
parancsokat teljesít-e az ember? Nemcsak a genetika okán, hanem azért is, mert
továbbviszi a szülei, nagyszülei mintáit. Mit adhat az örökség és vajon mit
nehezít, vagy épp mitől foszthat meg? Milyen traumákat hordozhatunk és milyen
pluszokat? Az örökségünkből sok minden felsejlik az életünkben, a jelenünkben
is.
Interaktív a beszélgetés? A közönség is kérdezhet?
Nem,
de bízom benne, hogy a nézőkben felmerülő kérdések többségét fölteszem, őket is
igyekszem képviselni. A kortárs szövegek önmagukban is nagyon erősek, hiszen
sűrítmények egy-egy szerző életéből, fantáziájából, a lányok játéka is
hihetetlenül inspiráló, utána a beszélgetésben még tovább boncolgatjuk a témát
– ebben reményeim szerint ,,csak” nézőként is jó elmerülni. Sokféle impulzust
tartalmazó, színes gomolygásnak érzem az esteket, nagyon fel szokták tölteni a
lelkemet fénnyel, és ahogy a nézők szemében látom, az övéket is. Biztos vagyok
benne, hogy mindenki visz magával egy elraktározható lenyomatot – nyilván azt,
ami őt leginkább megszólítja, megrázza vagy épp megnevetteti.
Hogy látod, a színésznők is lubickolnak ebben a produkcióban?
Azt
látom, hogy számukra ez az egyéni alkotás szabadságát jelenti. Ők választják ki
a szövegeket, együtt állítják színpadra, megfogalmazzák magukat a szövegeken
keresztül. Az írásokat nem felolvassák, hanem performanszszerű előadásba
foglalják, van, amikor dalra fakadnak közben, hallhatunk zenei betéteket is. A kőszínházi
léttel szemben, ahol az igazgató, a rendező választ darabot és oszt szerepet,
itt a színészetükön túlmutatva tudnak megjelenni. Számomra külön érdekes a
köztük működő kémia, ahogy a három nagyon különböző karakter egységesül az első
negyvenöt percben. A talkshawban is megmutatkozik a személyiségük
különbözősége, de ott kiléptetem őket a színészi szerepükből, hiszen akkor már
beszélgetőtársak, és természetesen ők is kérdezhetnek a vendégtől. Minden
eddigi esten azt tapasztaltam, hogy ez az újszerűség, amit ők kitaláltak,
megálmodtak és megvalósítottak, eljut a nézők szívéig…
L. Horváth
Katalin
hirdetés