Nem csak azért lett nagyszerű ez az interjú, mert a két csodálatos színésznő őszintén mesélt az újságírónak, hanem azért is, mert megmutatja, hogy Bánsági Ildikó és Ráckevei Anna milyen szeretettel és elismeréssel vannak egymás iránt. Az ember csak mosolyogni tud miközben olvassa és úgy érzi, milyen jó, hogy a világ ilyen nagyon-nagyon jó is tud lenni. ... és persze közben hallja a karcos és a mézes hangokat.

Éppen a Sophie választása című csodafilmről esett szó a beszélgetésük közben, benne Meryl Streep megrendítő alakításáról, amikor Bánsági Ildikó odafordult Ráckevei Annához, és mintegy mellesleg megjegyezte, hogy az alakításhoz nagyon sokat hozzátett Anna csodálatos szinkronhangja. Anna viszont szerényen, de nagyon határozottan tiltakozni kezdett, mondván, kötve hiszi, hogy olyan jó lehetett volna az ő hangja, hiszen ezt a filmet éppen Ildikó szinkronizálta.

„Tényleg én lettem volna?” „Tényleg te voltál!” „Biztos?” „Persze!” „Én, emlékszem, csak csodáltalak, és gondoltam, hogy de jó is neked!” „Én pedig a te hangodra emlékszem, úgy maradt meg bennem!” Így vitatkozgatott még egy darabig a két remek színésznő, két szívbéli jó barát, akik mellesleg, vagy nem is annyira mellesleg, évtizedek óta egyformán zseniális szinkronhangjai a legnagyobb színésznők egyikének, Meryl Streepnek. 

Miközben ők erről polemizáltak, Szegő Andrásnak eszébe jutott egy nagyon megragadó pillanat: a nyolcvanas évek közepén, egy interjú kapcsán járt Bánsági Ildikónál. Ő valami süteménnyel foglalatoskodott a konyhában, az újságíró meg nézte a szobában a televíziót, éppen egy magyar tévéjáték ment, és feltűnt egy lenyűgözően izgalmas, parázsló tekintetű kislány a képernyőn. Ki ez a lány? – kérdezte izgatottan, Ildikó bepillantott és mondta, nem ismeri, de ő lehet Ráckevei Anna. Aztán ott is ragadt, élénken figyelte az akkor még ifjú tehetséget, mígnem égett illatok kezdtek terjengeni a konyhából… A felidézett történetet után Ráckevei Anna nagy szemekkel nézett :

Ráckevei Anna: Komolyan így volt?

Bánsági Ildikó: A legkomolyabban. Akkor láttalak először, és azonnal elbűvöltél!

R. A.: Az a Halottak gyertyafényben című tévéjáték lehetett… Nagyon érdekes munka volt, de nem gondoltam, hogy harminc év távolából majd így kerül szóba… Ez azért különösen érdekes, mert a pályám eleje óta színpadon és filmekben egyaránt nagy hatással voltál rám! Olyannyira, hogy amikor megvalósult az álmom, és eljátszhattam Molnár Ferenc Olympiáját, és azt hittem, hogy fantasztikusan eredeti módon oldottam meg a feladatot, utólag rájöttem, hogy tudat alatt a te korábbi alakításodat igyekeztem lemásolni, illetve átformálni a magam alkatára…

Az interjú alatt természetesen szó esett Meryl Streep-ről is. 

Bánsági Ildikó elárulta, szívesen találkozna, sőt, dolgozna is a világhírű színésznővel.

" Tudom, hogy nagyon ciki a felvetés, de én időnként elábrándozom, vajon mi lenne, ha ugyanabban a filmben, ugyanolyan körülmények között együtt dolgozhatnánk? Nem gondolom egy pillanatig sem, hogy az derülne ki, vagyok én is olyan jó, mint ő, de érdekelne, mire lennék képes, ha velem is hasonlóképpen törődnének, ha engem is éppúgy helyzetbe hoznának. Ez olyan játék, ahogyan szívem szerint valamelyik közösségi portálon felkeresném Diane Keatont, megírnám neki, hogy én vagyok a magyar hangja, és ideje volna megismerkednünk."

Ráckevei Anna se igennel, se nemmel nem tudott felelni arra a kérdésre, hogy találkozna e Streeppel.

" Én kicsivel fenntartásosabb vagyok ezzel az egész szinkron-dologgal. Valahányszor szóba kerül, mindig úgy érzem, hogy kicsit felülértékelt a teljesítményem. ... A szinkronban más valaki érzését kell a hangom révén tolmácsolnom, az illető ritmusában. ... ez kiszolgálás, mégha olyan zseniális színésznőről van is szó mint Streep. Persze, amióta megláttam őt a vásznon, csodálom, de sokáig eszembe sem jutott, hogy én szinkronizálhatnám, annyira különbözünk. Ő szőke, én barna. Igaz később egyszer valaki összemontírozta az arcunk két felét, és döbbenten láttam, hogy alig lehetett megállapítani, melyik az enyém és melyik az övé."

Fotó: Nagy Attila

hirdetés