Ha egy igazgató felhív, hogy gyere hozzánk, jó szerepeket ajánl és lehetőséget teremt arra, hogy olyan rendezőkkel dolgozzam, akikkel már nagyon szerettem volna, akkor azon el kell gondolkodni. A Centrálban is jó lehetőségeket kaptam és szerettem ott lenni, de úgy éreztem, hogy a Vígben sokkal több lehetőség vár. Jó volt kipróbálni magam a könnyedebb előadásokban, de nagyon vágytam azokra a típusú szerepekre, amik a Vígszínházban vártak.

Mi az, ami legjobban izgatott Eszenyi Enikő ajánlatában? 

A rendezők nevei biztosan. Nagy csáberő volt Mohácsi János például. De izgattak a szerepek is. Tetszett, hogy egy évadon belül eljátszhattam Dorothy-t az Ózból és Abigail Williemset az Istenítéletben. Örültem, hogy ilyen szinten gondolkodnak bennem, hogy nem skatulyáznak be, és hogy ilyen széles a skála, amin foglalkoztatnak.

Dorothy-nál nagyon furcsa volt megkeresni magamban a kislányt, mivel nem nagyon illenek rám a naiva szerepek. Az összes ilyen típusú szerepnél finomítanom kell magamat, mert az én természetem sokkal temperamentumosabb. Hatalmas az igazságérzetem és ezt szenvedélyesen tudom képviselni. Ez nem erőszakosságot jelent, hanem határozottságot.

Teljesen változó, hogy mikor mit. Van amikor azt érzem, hogy az egyetlen mentsvár az életemben, az egyetlen dolog, ami hozzám hűséges volt, és én is hozzá. És van olyan is, amikor azt érzem, hogy simán tudnék nélküle élni. Ez nyilván attól is függ, hogy mennyit dolgozik az ember, mennyit van színpadon. A nyári szünet végén már jönnek az elvonási tünetek. Jelen pillanatban ez az egyik legfontosabb dolog az életemben.

Természetesen nőként én is gondolok családalapításra, gyerekre. Ez az egyetlen dolog, ami a színház elé férkőzhet. Szerencsés vagyok, mert olyan családi háttér van mögöttem, olyan iránymutatást és példát kaptam a szüleimtől, ami számomra is követendő. 

Jutalmaztak Príma Primissima díjjal, és a társulattól megkaptad a Varsányi gyűrűt is. Melyiknek örültél jobban? 

Amíg az ember nem kap díjat, azt gondolja, hogy ezek nem fontos dolgok, aztán amikor kap, akkor meg nagyon örül neki. Mindkettő sokat jelent nekem, de a társulattól kapott elismerés teljesen más, talán kicsit személyesebb.

A mostani előadásaim közül A Pentheszileia Programot a Vígben és az Ódry Színpadon negyedik évada futó Tajtékos napokat emelnem ki. Az előbbi ritkán feldolgozott téma és keveset beszélünk róla. A nőkről általánosságban szoktak beszélni, de ez a darab a mértéket kutatja és mélyre nyúl. Az utóbbi pedig nagyon fontos számomra. Ez a legrégebben futó előadásom, a csapat és a lendület igazi egyetemista hevületet képvisel.

Hámori Barbara producer többször is látott a Földrengés Londonban előadásban. Elhívott a pilot-ra, majd pedig a szereplőválogatás után megkaptam Dóra szerepét. 

 
Mi volt az első gondolatod, mikor megtudtad, hogy tiéd a szerep?

Az nem volt kérdés, hogy elvállaljam-e, hiszen egy ilyen volumenű saját gyártású sorozat, olyan rendezővel, akivel még nem dolgoztam, és olyan kollégákkal, akiket nagyra tartok, ajándék a sorstól. Nagyon-nagyon boldog voltam, mert idáig nem nagyon találtak meg a filmes munkák. Az egyetemen sem volt filmes kurzusunk.

Most viszont sok tapasztalt színésszel dolgozhattál együtt. Milyen volt velük a közös munka?

Igen, a sorozat igazi sztárszereposztással megy majd december 2-től. Nagyon feszített tempóban dolgoztuk végig a nyarat, de ettől függetlenül nagyon jó hangulatú forgatás volt. Mindenki azon volt, hogy egy igazán jó sorozat szülessen. Egyáltalán nem volt feszélyező, hogy nekik több tapasztalatuk volt, mint nekem, sőt, nagyon hálás vagyok, hogy olyan partnerekkel állhattam a kamerák előtt, mint Kovács Patrícia vagy Bánsági Ildikó. Úgy érzem sokat tanultam.

A főszereplő Kovács Patrícia legjobb barátnőjét alakítom. Van egy közös szépségszalonunk. Dóra olyan karakter, amit nagyon szerettem játszani. Szingli, nem találja a helyét a férfiak között. Munkája van, de pénze még sincs. Egy kicsit szerencsétlen, de nagyon vágyik rá, hogy szeressék, és mint annyi lánynak, neki is problémái vannak az ismerkedéssel. Sok nő magára ismerhet benne, hiszen a valóságban is egyre nehezebb ismerkedni, nem véletlenül olyan sikeresek a társkereső oldalak vagy a telefonos alkalmazások manapság.

Soha nem vágytam mindenáron hírnévre, de nyilván egy tv-sorozat után mégis csak jobban megjegyzik az ember nevét. A színház sajnos már nem ez a fórum. Nagyon jól esik, ha egy előadás után gratulálnak, ha a sorozat is ezt hozza, annak is fogok örülni, de nem vágyom arra, hogy megismerjenek az utcán.

Nem. Mindkettő nagyon jó. Ha megkapok egy szerepet, egyből azon gondolkodom, hogy az miért pont most jött az életembe. Mindig párhuzamokat akarok vonni a saját életem és a szerep között. Már az olvasópróbán is azt figyelem, melyik mondat mit üzen nekem. Most például a Háború és békében Marja leszek, aki nagyon vallásos, minden érzelmet visszatart és folyton csak imádkozik . Már levontam a konzekvenciát, hogy az erősebb, dominánsabb szerepek után, miért ez a feladat talált meg. 

És miért?

Talán azért, mert most egy kicsit jobban befelé kellene figyelnem.