Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
" Szeretek szeretni." - Dóra Bélát kérdeztük filmezésről, színházról, skatulyákról.

2017-11-26 11:50:00
Dóra Béla nevét a magyar filmek rajongói ismerhetik a Sorstalanságból vagy a Brazilokból,  a tévénézők pedig a TV2 Korhatáros szerelem című sorozatában találkozhatnak vele december 2-tól.
Az Örkény István Színház fiatal művészét kérdeztük filmezésről, színházról és a skatulyákról.



Koltai Lajos Sorstalanság című filmjében már gyerekkorodban kipróbálhattad milyen színésznek lenni, a Színház
- és Filmművészeti Egyetem elvégzésekor pedig a Brazilok című mozit forgattad. Mi a legnagyobb különbség, amit a két munka között tapasztaltál?
A forgatás 12-13 éves fejjel egy nagy kaland és nem tűnik munkának. Az izgalmas légkör és a különleges közeg az, amire emlékszem. Olyan jó volt, mert akkor nem gondolkodtam azon, hogy jó vagyok-e. Ezzel szemben most a munkáim során folyamatosan megkérdőjelezem magam.



Dóra Béla / Fotó: Nagy Gergő

Mit kérdőjelezel meg?
Mindent. Folyamatosan elemzem magam. Megkérdőjelezem azt, hogy egy előadáson sikerült-e véghezvinnem azt, amit elterveztem, hogy érvényes tudok-e lenni napról-napra, hogy hiteles vagyok-e előadásról-előadásra. Ez egy folyamatos önmarcangolás, de úgy érzem, ez visz előre. Hajlamos vagyok arra, hogy elkényelmesedjek, és ezek a kétkedések és kérdések nem hagyják, hogy elengedjem magam. Már nem elégszem meg féligazságokkal.

Egy pályakezdőnek remek indítás az Örkény Színház. Hogyan emlékszel vissza a szerződtetésed napjára?
Négy osztálytársammal együtt a gyakorlatunkat a színháznál töltöttük. Hamletet játszottunk aznap. Mácsai Pál jelezte, hogy szeretne velünk leülni beszélni az előadás után. Izgatottan mentünk fel az irodájába. Amikor elmondta, hogy szeretné, ha csatlakoznánk a társulathoz, alig tértünk magunkhoz. Aztán egy brutál este vette kezdetét. Másnap már arra gondoltam, innentől kezdve felelőséggel tartozom, és ez nagy feladat.

Ki volt az első, akit felhívtál, hogy elmond mi történt veled?
Az édesapámat!

Bagossy László a főiskolán osztályfőnököd volt, most pedig rendeződ az Örkényben. Változott a viszonyotok?
Annyiban, hogy most már tegeződünk. Biztos vagyok benne, ha harminc év múlva megnéz majd egy előadásban, a gyomrom akkor is össze fog ugrani. Sokat tanultam tőle, és ezeket soha nem fogom elfelejteni.

Mit nyertél az Örkény Színházzal?
Az, ahol én most tartok és az, amit gondolok a világról, abban nagyon nagy szerepe van az Örkény Színháznak. Az a szellemiség, ami itt uralkodik és azok a kollégák, akik körbe vesznek, nagy hatással vannak rám. A percemberek korát éljük és ebben a világban egy ilyen helyen lenni igen szerencsés! Azt érzem, hogy itt jó helyen vagyok. Ez egy fontos állomás az életemben!

És veled mit nyert az Örkény Színház?
Inkább arról beszélnék, hogy mit nyert velünk fiatalokkal, akik ideszerződtünk. A szemtelenségünkkel, a szemérmetlenségünkkel és a kreativitásunkkal biztosan hoztunk egy kis pezsgést a társulat életébe.


Dóra Béla az Örkény Színház IV. Henrik előadásában / Fotó:  Horváth Judit

Melyik izgalmasabb, ha hajnali ötkor csörög az óra, hogy forgatni kell menni, vagy ha reggel nyolckor, mert indulni kell a színházba a próbára?
Bergman azt mondta, a színház a szerelem, a film pedig a szerető. Örömmel tölt el ez is, az is. Mindkettő kő kemény meló, de más idegrendszert kíván.

Van példaképed?
Szakmai nincs. Mindenkitől próbálok ellesni vagy megtanulni valamit. Az életben pedig az édesapám.

Mégis, melyik kollégád bőrébe bújnál egyszer bele?
Nagy Zsolt lennék egy napra. De csak egy napra! Egyébként nincs ilyen. Figyelek, gondolkozom, tanulom a szakmát.

Ha hívnának egy másik színházból egy előadásba, elmennél?
Ha egy jó feladat várna rám, és az anyaszínházam meg az időm is engedné, miért ne mennék?! Tele vagyok energiával. Viszont felállítottam egy értékrendet magamnak, és olyan produkcióba, ami ebbe nem fér bele, semmi pénzért nem mennék. Az ösztöneim nem is szoktak cserbenhagyni. Kell egy minőségi mérce. Bár sokáig nehezen ment, most már tudok nemet mondani.

Az anyagiak fontosak egy munkánál?
Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem. Mindenki szereti, ha megfizetik a munkáját. De ha lenne egy olyan ügy, ami számomra fontos, akkor ingyen is odaállnék. Erről mindig kínos beszélni. Meg kellett tapasztalnom, hogy mit és mennyiért vállalok el. Most már van ebben tapasztalatom, de korábban sokan visszaéltek vele.


Ritka az olyan vörös hajú színész, mint te. Nem félsz, hogy ez bekategorizál bizonyos szerepekbe, vagy éppen kizár bizonyos szerepekből?
Most már szeretem. Gyerekként nehezebb volt megbarátkozni vele. Kilógtam a sorból. Egy fiú, akinek vörös a haja, szemüveges, Bélának hívják, a vezetékneve pedig egy női név. Az egyetemen valószínű ezért is akartam mindig tőlem nagyon különböző szélsőséges karaktereket megformálni. Mundruczó Kornél egyszer egy kurzust tartott nekünk, és ő mondta, hogy reméli nem skatulyáznak be, és nem én leszek az a srác, aki majd a magyar filmekben támasztja a pultot és szédíti a nőket. Izgatnak egyébként azok a szerepek, amik távol állnak tőlem és első ránézésre nem rám osztanák őket. Ezért is örültem annyira, amikor megkaptam Alex szerepét a Korhatáros szerelem sorozatban.



Kovács Tamás és Dóra Béla a Korhatáros szerelem sorozat forgatásán

Milyen figurát alakítasz benne?
A főszereplő legjobb barátját játszom, akivel egy albérletben él és próbálják átvészelni a fiatalkori megpróbáltatásokat. Nagyon izgalmas karakter, mert egyáltalán nem olyan, mint én vagyok. Alex egy olyan srác, aki nem ismeri a határait és mértékeket. Egy másik dimenzióban él és abban próbál érvényesülni. Hálás vagyok Rohonyi Gábornak, hogy rám bízta ezt a feladatot. Nagyon jó volt a Brazilok után újra dolgozni vele. Fél szavakból értjük egymást.

Ezek szerint nagyon szeretted ezt a munkát.
Igen. De nem csak ezért. Nagyon jó találkozásokat hozott nekem ez a forgatás. Örültem, hogy Schneider Zoltánnal vagy Kovács Patríciával dolgozhattam. És megláttam azt is, hogyan is áll össze egy sorozat! Nem egy leányálom!

Miben tud ez a sorozat más lenni a többi sorozat között?
A tartalmát tekintve mindenképpen. Egy könnyednek tűnő történet keretein belül sok emberi sorsot sikerült megmutatnunk. A szereplők és a stáb is azon volt, hogy ez egy szerethető sorozat legyen.

Vittél haza magaddal valamilyen tárgyat emlékbe a forgatásról?
Nem szeretek kötődni tárgyakhoz. Emberekhez annál inkább. Szeretek szeretni.

H. G.


Dóra Béla előadásaira az Örkény Színházba a lap alján tudtok jegyet vásárolni!
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Balázs Péter kapta az idei Bessenyei-díjat

Újabb öt évig Nemcsák Károly igazgathatja a József Attila Színházat

Újévi Haydn-hangverseny Fischer Ádámmal a Müpában

SZIRTES TAMÁS Teszt

A nagy Webber musical teszt

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó

Warning: file_get_contents(): SSL operation failed with code 1. OpenSSL Error messages: error:1416F086:SSL routines:tls_process_server_certificate:certificate verify failed in /article.php on line 261

Warning: file_get_contents(): Failed to enable crypto in /article.php on line 261

Warning: file_get_contents(https://kozonseg.jegy.hu/api?_api_key=6ZSMO8H6CG5EEXTXO0BZWBMRMGSSZ27WBVZ7KTOWLKFH&_format=print_r&_function_name=get_person&_request={"person_id":""}): failed to open stream: operation failed in /article.php on line 261
Aktuális programok
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez