Náray Tamás televíziós produkciókban kezdte jelmeztervező karrierjét, melyről így vall:

" Jó régen, a rendszerváltás után nem sokkal, Sándor Pál és Gárdos Péter produkciói voltak az első munkáim. Hihetetlen színészgárdát felvonultató sorozatok voltak. Nagy kihívás volt, hogy azt a sebességet el tudom-e kapni, bírom-e a tempót a magam minőségi mércéjével."

A kezdeteket követően színházi előadásokban azonban nem dolgozott. 

" Nem jutottam a színházi rendezők eszébe, inkább operarendezőknek, például Selmeczi Györgynek. A kétezres években például A kékszakállú herceg várában dolgoztam vele. Kolonits Klára hihetetlenül sovány volt, én pedig olyan ruhát adtam rá, amely alig takarta elöl, és hátul is csak a fenekét. Még a melle vonala is kilátszott. Nem kicsit voltak megrökönyödve, akik először meglátták, egyedül Klári vett a védőszárnyai alá. Aztán az Attila opera jelmeztervezőjeként is együtt dolgoztam Selmeczivel. Az előadás két operaénekese olyan volt, mint két szobor: Kovács István és Kolonits Klára. Nem kedvelem a meztelenkedést, de mondtam a Gyurinak, hogy ezek olyan tökéletesek, hogy muszáj megmutatni. Akár az anatómiakönyv."

Náray Tamás, aki Az álarcosbál után most a Rigoletto-ban is együtt dolgozik Tihanyi Ildikóval a Szegedi Szabadtérin, elárulta azt is, hogy a jelmeztervező címkével eszébe sem volt soha kérkedni, holott vannak azért munkái, amelyekre minden oka megvan büszkének lenni. 

" Vannak itthon a szakmában roppant tehetséges alkotók, Flesch Andrea, Vidák Györgyi, Vágó Nelly, Kentaur… Én azért nem sorolom magam ezek közé a profik közé, és nem álszerénységből. Mögöttük hatalmas teljesítmény, nemzetközi mércével mérve is profi munkák egész sora áll. Azonban ha valaki biztosan figyelemre méltó nemzetközi karrier várományosa, az Tihanyi Ildi. Tátott szájjal figyelem az ötleteit, a kreativitását. Ahogy Az álarcosbál előadásban is, ezúttal is ő a díszlettervező, és a Rigoletto-jelmezeket is vele együttműködve szeretném megtervezni. Annyira inspiráljuk egymást, annyira hatékonyan működünk együtt, hogy abból csak jó születhet."

Náray szerint, ha Az álarcosbált annak idején a New York-i Metropolitan színpadán mutatják be, abból világhírű előadás lett volna.

"Elég csak a szegedi előadás fotóira nézni! Olyan nívó volt, olyan friss, előremutató, különleges opera, olyan hangok, olyan díszlet és olyan profizmus, amelynek világhírűnek kellett volna lennie normális esetben. Ez persze Magyarország, innen képtelenség világkarriert futni, pláne egy opera-előadásnak."

Náray Tamás az interjúban elárulta, hogy a jelmeztervezésben a csapatmunkát szereti a legeslegjobban és szeret erős, határozott rendezőkkel dolgozni. 

" A rendező magabiztossága, a célok pontos ismerete azért is különösen fontos, mert éppen ezek teremtik meg a keretet, amelyen belül hagynak szabadon dolgozni. A kreativitásom az ő céljait szolgálja, így végső soron mindenki munkája egy irányba mutat: hogy a lehető legjobb legyen az előadás. Amikor már az énekes, a színész is képbe kerül, az egy újabb fontos állomása a munkának. Ő is hozzátesz valamit a saját személyiségével, az adottságaival, és alakítja a mi terveinket is."

A tervező szerint fontos, hogy az adottságból és testalkatból a legjobbat hozzák ki a munka során, ám amit ennél is fontosabbnak tart, az az, hogy a művész, aki egy adott fellépőruhában kiáll, otthon érezze magát a jelmezében. 

"Ha olyat próbálsz rájuk erőszakolni, amelyben nincs komfortérzetük, amely nem önazonos velük, az mindig visszaüt. Fontos ráhangolódni a művészekre, érteni a rendező szándékait, összhangban lenni a díszlettel, harmóniában az előadás mondanivalójával, az aktualitásokkal, tudni, hogy az adott jelmez hogyan viselkedik az egyes koreográfiák, a mozdulatsorok közben. És persze a saját mércéddel mérve is legyen vállalható a munkád."

Náray Tamás ruhatervezőként soha életében nem kötött kompromisszumot, de az operát teljesen más közegnek tartja, így a kompromisszum nem okoz neki nehézséget a Szegedi Szabadtérin, sőt, kifejezetten élvezi, hogy így próbára teheti magát.

"Tehetséges művészek között lenni végtelenül jó. Amikor valami megszületik, olyan hátborzongató, mesés érzés, akkora büszkeség, hogy elmondhatatlan. Amikor az ember ruhájában egy művész úgy énekel, hogy felragyognak a csillagok, az valami földöntúli élmény. A Szegedi Szabadtérin amúgy is imádok dolgozni, ami a hátránya, az az előnye is: óriási színpad, beborít minket az ég, és olyan mesedolgokat válthat valóra az ember, amilyeneket csak el mer képzelni. A vezetőség pedig hajlik is és alkalmas is arra, hogy igazán gigantikus dolgokat valósítson meg."

2018. június 29., 30.

Herceg: László Boldizsár

Rigoletto: Ludovik Kendi

Gilda: Keszei Bori

Maddalena: Ádám Zsuzsanna

Sparafucile: Kiss András

Giovanna: Kalmár Magda

Monterone gróf: Kováts Kolos 

Színpadra állítja: Harangozó Gyula

Díszlettervező: Tihanyi Ildi

Jelmeztervező: Náray Tamás

hirdetés