közönség.hu

A Nobel-díjas Marie Curie életét viszi színre Gyöngy Zsuzsa szereplésével Kovács Dániel Ambrus rendező a Jurányiban február 17-én. A Radioaktív c. monodráma a neves fizikus és kémikus emberi oldalát ismerteti meg velünk. Marie Curie-ről, erről a titokzatos asszonyról beszélgettünk az alkotókkal Dorogman Hédi.

A 150 éves évforduló adta az ötletet, hogy monodrámaként színre vidd Marie Curie életét?

Gyöngy Zsuzsa: Teljesen véletlenül bukkantam rá. Az évfordulója kapcsán sok helyen írtak róla, ahogyan ez ilyenkor szokás. Amikor szembe jött velem Marie Curie alakja, akkor kezdett el igazán foglalkoztatni, újra és újra felbukkant a gondolataimban, és úgy éreztem, sokkal izgalmasabb annál, mint hogy csak úgy elmenjek mellette.

Mi vonzott ennyire Marie Curie személyében?

Gy. Zs.: Először a tudományos munkássága fogott meg, annak néztem alaposabban utána. Aztán ahogy elkezdtük beleásni magunkat ennek a nőnek az életébe, úgy vált számunkra is egyre izgalmasabbá az emberi oldala. Azt mindenki tudja róla, mit tett le a tudomány asztalára, vagyis ha meghalljuk a nevét, egy-két szó biztosan eszünkbe jut vele kapcsolatban, mint például a radioaktivitás vagy a Nobel-díj, amik valóban nagyon fontosak, és vitathatatlan az az egyedülálló teljesítmény, amit véghezvitt. Mindezek mellett van egy bonyolult és nehezen megfogható személyiség, akiről érdemes megtudnunk azt is, hogyan élt, hogyan gondolkodott, miért küzdött, milyen körülmények között kellett nőnek maradnia, tudósnak lennie, és milyen áron őrizte meg a tartását.

Gyöngy Zsuzsi / Fotó: Gulyás Dóra

Te magad milyen viszonyt ápolsz a természettudományokkal?

Gy. Zs.: Szerettem a kémiát, az órákat, jó emlékeim vannak róla. A gimnáziumi éveim alatt időnként eljátszottam a gondolattal, mi szerint szívesen foglalkoznék ezzel a területtel komolyabban is, de ez csupán egy fellángolás volt a részemről. A Radioaktív kapcsán is ez az érzés jöhetett elő bennem, szerettem volna valamilyen módon összekötni a színházat, a kultúrát, a művészeteket és a természettudományokat. A kérdés az, lehetséges-e valamiféle kapcsolatot kialakítani közöttük, hogy közelebb kerülhessen ez a két terület egymáshoz, hiszen mindkettő nagyon elemző, ugyanakkor intuitív, absztrakt és összetett. Kíváncsi voltam arra, hogy egy olyan nőalak segítségével, mint amilyen Marie Curie is volt, közelebb hozható-e a színházhoz ez a téma.

Ezek szerint ebben a monodrámában leginkább Marie Curie emberi oldalát domborítjátok ki

Gy. Zs.: Ez a célunk, mivel színházi szempontból ez lenne izgalmas. Nem akarunk egyetemi előadást tartani. Igyekszünk olyan módon belecsempészni az előadásba a fizikával, kémiával kapcsolatos elemeket, melyekkel felkelthetjük a néző érdeklődését, amire rácsodálkozhat. A XX. század elején robbanásszerű változás indult el a világban, de úgy gondolom, ebben a történetben az igazán lényeges maga a nő és az ő története.

Kovács Dániel Ambrus:

Igazából a kettőnek a viszonya az, ami annyira érdekes – hogyan volt képes valaki arra, hogy egy komoly tudományos életművet összehozzon, miközben nőként akkoriban ez szinte lehetetlen volt. Független, szabad ember volt, aki sajátos, mai szemmel magasztosnak tűnő elvek szerint élte az életét, és nem érdekelte, hogy ezzel milyen szokásokat, konvenciókat hág át. Így aztán a korabeli sajtó hol az egekbe emelte, hol megforgatta a hátában a kést.

Miért döntöttek a monodráma műfaja mellett?

Gy. Zs.: Én hoztam meg ezt a döntést. Rengeteg alkalommal próbáltak meg lebeszélni róla, de valami miatt mindig is úgy gondolkodtam erről az előadásról, hogy Marie Curie egy olyan alkotónő, aki köré nem feltétlenül szükséges más figurákat is felsorakoztatni ahhoz, hogy megmutatkozhasson a személyisége. Közel sem biztos, hogy többet tesz hozzá, ha különböző karaktereket látunk körülötte a színpadon. Persze lehetne így is csinálni, hiszen mindent lehet. Nyilván ettől is válik nehézzé a feladat, mert egy alapvetően zárkózott karakterű emberről beszélünk, akit emiatt nehéz egymagában megszólaltatni. Ennek ellenére így képzeltem el ezt a darabot, és ezt vázoltam fel Daninak is (Kovács Dániel, a rendező – a szerk.).

Kovács Dániel Ambrus / Fotó: Gulyás Dóra

Mi miatt ajánljátok a nézőknek a Radioaktívot?

Gy. Zs.: Marie Curie miatt érdemes megnézni az előadást, akiről ugyan mindannyian hallottunk már, de annál az egy-két mondatnál, amit tudunk róla, annál sokkal jelentősebb, izgalmasabb személyiség volt. Miközben emberfeletti erővel próbált maradandót alkotni, ő is csak egy hétköznapi ember volt, a maga gondjaival, problémáival, amik számunkra is ismerősek.

K. D. A.: Ami engem különösen érdekel ebben a történetben az az, hogy milyen ellentmondások voltak ennek az embernek a működésében. Próbálunk az általános képnél, (ha egyáltalán él még manapság ilyesmi az emberekben Madame Curie-ről) – a tudomány szent asszonyáról, a szent özvegyről, ahogyan a férje halála után nevezték őt, – egy fokkal bonyolultabb, ellentmondásosabb képet mutatni. Hihetetlen koponya volt és óriási akaraterővel, hatalmas áldozatok árán lett azzá, aki. Rengeteg rokonszenves vonással bírt – egyrészről gyöngéd és törékeny volt, másrészről a személyiségének volt egy szinte már autisztikusan hűvös, távolságtartó, merev része is, ami nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy elérje azokat a tudományos sikereket, amiket a magáénak tudhatott. Különös, hogyan keveredett a szakmájában és a magánéletében ez a kétféleség, ahogyan az is, hogyan kavarodott össze a szakmája a magánéletével, mert egyik sem létezett számára a másik nélkül. A gyerekeit algebrapéldákkal szórakoztatta, később pedig egyiküket meg is tette tudományos örökösévé. A férjével tudott igazán jól együttműködni, aztán a férje egyik legjobb barátja lett a szeretője. Ez az egész nem különült el, valahogy egy világot jelentett számára, és ez a furcsa létezés volt az, ami elkezdett igazán érdekelni engem, amikor Zsuzsi megkeresett ezzel az ötlettel.

Dorogman Hédi

hirdetés