Már fél éve dolgoztatok
az előadáson, amikor kirobbant a szexuális zaklatási botrány. Miért szerettél
volna ezzel a témával foglalkozni?
A
nemek közti egyenlőtlenségre, a kettős mércére való eszmélés hullámokban tör rá
a társadalomra. Hiába van papíron jogi egyenlőség, kibeszéletlen, meg nem oldott
problémával van dolgunk. Nagyon sokan nem látják be, hogy a szexizmus, és a
zaklatások nem egyszerűen női-férfi, hanem hatalmi kérdés. Az esélyegyenlőség,
és a szabadság témaköre gyakran megjelennek az előadásainkban. Persze a nemi
sztereotípiák terén is van bőven ledolgozni valónk, erre fényes bizonyíték volt
az is, ahogy a társadalom reagál a botrányhullámra. Hónapokkal ezelőtt olvastam
egy utcai beszólásokat, verbális inzultusokat tartalmazó gyűjtésről. Az
áldozathibáztatás ellen létrejött Nem
tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook csoport egy akciója volt. Az, hogy
ezrével érkeztek az olyan történetek, amivel én eddig nem szembesültem, olyan
érzetet keltett bennem, mintha két dimenzióban élnénk. Hogy lehet, hogy fogalmam
sem volt erről? Miért kell rendszeresen kiállni ezt a nőknek? Hogy lehet, hogy
ez ennyire rendszerszintű, és mi az a környezet, ami ezt megengedi?
Boross
Martin / Fotó: Dömölky Dániel
Mi
a darabban kifejezetten azzal a szürke zónával kezdtünk foglalkozni, ami nem
esik büntetőjogi kategóriába. Olyan történetek gyűjtésébe kezdtünk, amik
mellett nagyon könnyen el tud menni az ember, és amíg nem válik áldozatává,
addig talán komolyan sem veszi ezeknek a létezését. Az Amnesty International
Magyarországgal közösen egy videó felhívás keretében olyan szexizmusról szóló
történeteket vártunk, amik közül nyolcat az előadásban fel is használunk. Illetve
az említett Facebook csoport egyik moderátora, Mérő Vera is rendelkezésünkre
bocsátotta azokat a leveleket, amik korábban hozzá érkeztek.
Mi alapján választottátok
ki a történeteket?
A
sokféleségre törekedtünk. Van, ami prózaibb, mert bérkülönbségről szól.
Vásárlásnál a nőt nem veszik komolyan, és kizárólag a férjet tekintik
partnernek. Óvodáskorig visszanyúló történet, amikor egy fiúbanda rátelepszik
egy kislányra, azt udvarlásként könyvelik el a felnőttek. Vannak orvosi
visszaélés történetek is. Ezeken annyit változtattunk tartalmilag, hogy a
nemeket kicseréltük benne, és – szükség esetén – szerkesztettük őket. Az előadáshoz
egy workshopon férfi szereplőket válogattunk, akik majd el is mondják a
darabban ezt a nyolc történetet.
Ez
azért lehet érdekes, mert ha egy férfi beszél áldozatként, azt egész más
szemmel nézzük, mintha nő teszi ugyanezt. Abszurdnak, túlzónak tűnik ugyanaz a
történet, képtelenség, hisz „egy férfival nem lehet így kibabrálni”. De amikor
ezt az érvet kimondod, egy súlyos sztereotípiával kell ütköznöd, mert emögött
az van, hogy a fiúk nem sírnak, a férfiak a kenyérkeresők, a nők dolga pedig az
otthon melegének biztosítása. Ezzel az alapvetéssel szeretnénk konfrontálni a
nézőket a darab első részében, ami a kiállítás.
Miről szól a darab
második része?
A
második részben egy színházi szituációvá válik az esemény. Ekkor találkozunk
azokkal a színésznőkkel, rendezőnőkkel, akik a kiállítás kurátorai voltak,
bemutatják az első rész előzményeit, hogyan válogattak férfi szereplőt. Egy
történet kiemelkedik, aminek inspirációja Robert Merle Védett férfiak című könyve.
Azt a kérdést feszegeti, ha valaki hatalmi pozícióba kerül, bele van-e kódolva,
hogy visszaél a hatalmával, vagy képes arra, hogy saját magát korlátozza. Ezt
egy színházi próbafolyamatra adaptáljuk, ahol nők vezetnek egy munkafolyamatot,
és próbálgatják a határokat.
Interaktív előadásról
beszélünk?
A
jelenből szól a jelennek, a téma miatt is azt gondolom, hogy a néző érintettnek
érezheti magát, de nincs kifejezett interakcó – bár nézőpont kérdése. A nézők
szabadon mozognak a darab első részében, mint egy kiállításon, installációról
installációra. A második részben egy próbafolyamatba engedünk betekintést, ami
nagyon közvetlen hangnemű, és kulisszák mögötti hangulatot áraszt.
Milyen volt az
együttműködés Kemény Zsófival?
Az
elejétől fogva szerettük volna, hogy legyenek az előadásban dalok, és
szerettünk volna valakit, aki profin megírja a dalszövegeket. Előzetesen ismertem
Zsófi munkásságát. Ő is járt a próbákra, és együtt alakítottuk ki a dalok
koncepcióját, Zsófi pedig megformálta őket.
Miben segítette a Staféta
pályázat a munkátokat?
Az
anyagi támogatás a mi esetünkben például nagyobb díszletet tett lehetővé. Ilyen
összetett díszlettel még nem dolgoztunk. Egy terráriumi hangulatot szerettünk
volna megidézni, erre utal a címben a kert szó. Természetes környezetükben
figyelhetünk meg viselkedési formákat, különleges egyedeket.
Kiknek ajánlod az
előadást?
Egyszerre
szórakoztató és húsba vágó, mert közel hozzuk a saját valóságunkhoz. A színház hálás
dramaturgiai közeg, ha egy ilyen társadalmi kísérletről beszélünk, ahol
szerepeket játszanak, és hierarchikus rendszer van. Azoknak is ajánlom, akiket
érdekelnek az interdiszciplinális színházi formák, és az, amikor a színház a
saját határait tágítja. Fontos kérdéseket hozunk be arról, hogyan gondolkodjunk
a nemek közötti megkülönböztetésről. Arra számítunk, hogy vitaindító lesz az
előadás. Ez egy olyan témakör lehet, amiben a legtöbb embernek nincsen
megfelelő szótára, eszköztára beszélni róla, mert annyira friss. 5-6 évvel
ezelőtt nem gondolkodtunk ennyit erről. Ezután az előadásunk után is tartunk Kilépő címmel közönségtalálkozókat.
Bordás Katinka
Az előadásra jegyeket a lap alján tudtok vásárolni!