Több mint harminc év után ismét látható Magyarországon Jacques Offenbach klasszikus nagyoperettje, a Kékszakáll. A Budapesti Operettszínház első alkalommal tűzi műsorára a művet, a címszerepben váltott szereposztásban Boncsér Gergellyel és Vadász Zsolttal. A szerző és a szerep adta kihívásokról ezúttal Vadász Zsolt mesél.

Offenbach nem gyakori szerző a hazai színpadokon. Te Játszottál már Offenbach műben?
Igen, két darabjában is, ráadásul mindkettőben egy évadon belül. 2007-ben a Budapesti Operettszínházban, a Párizsi élet című operettben Frick cipészlegényt alakítottam Béres Attila rendezésében és ezzel szinte párhuzamosan Miskolcon, a Halasi Imre rendezte Hoffmann meséiben Hoffmannt énekeltem.

Szereted Offenbach zenéjét?
Nagyon. Rettenetesen izgalmas muzsika. Teljesen eltér azoktól az operettektől, amiket Magyarországon megszoktunk. Más a dinamika, a ritmus, jóval több a nagy együttes megszólalás. Azt tudjuk, hogy ő teremtette meg a műfajt, és ő a névadó is. Franciául az operett kis operát jelent, és valóban, a művei operai igénnyel vannak megírva. És ennek a stílusnak megfelelően nem az általunk jól ismert bonviván, primadonna, táncos-komikus, szubrett szólamok jelennek meg, sokkal inkább az operában megszokott hangzások.

Vadász Zsolt- Kékszakáll

Milyen kihívást jelent Kékszakáll szerepe?
Már maga a zenei anyag komoly kihívást jelent. Nagyon fel kell rá készülni, hogy jól el tudd énekelni. Ráadásul sűrű a szöveg, ezért az érthetőségre is igen nagy hangsúlyt kell helyeznünk. Kékszakáll figurája pedig az eddigi pályám egyik legizgalmasabb karaktere. Nagyon sok klasszikus hőst eljátszottam már. Az operettek bonvivánjai jórészt a hős szerelmes típusba tartoznak, Kékszakáll azonban rendkívül összetett figura: egoista, önző, rosszindulatú, kifejezetten gonosz, groteszk személyiség. Az elmúlt három hónapom arról szólt Székely Kriszta irányítása mellett, hogy miként tudom a lelkének minden oldalát megmutatni. Azt is, hogy mitől ilyen sérült. Mert minden gonoszság és rosszindulat valamilyen lelki sérülésből és torzulásból fakad. Ezt a második részben meg is mutatjuk majd a nézőknek.


A partnered sem igazi díva - ahogy az operett hagyományok ezt diktálnák -, hanem egy egyszerű takarítólány.
Valóban. Ennek a két embernek a kapcsolata jóval összetettebb, mint egy átlagos operettben. Kékszakáll beleszeret egy egyszerű nőbe, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy általa egyszerűnek vélt nőbe. Egy igazi vérbő, szókimondó, borzasztóan erős kisugárzású nőbe, aki Kékszakállt teljesen az uralma alá tudja hajtani. Miközben a férfi abban a hitben van, hogy ő irányítja a dolgokat, egy idő után elveszti a kontrollt, és Boulotte akarata érvényesül. Ahogy ezt sokszor az életben is tapasztaljuk...

Az előadáshoz új szövegkönyv készült, és más korba, más környezetbe került a darab. Ez mennyiben befolyásolja a történetet?
Azt gondolom, nem változott az alapfelállás attól, hogy az alkotók az '50-es évek Amerikájára hajazó közegbe helyezték a történetet. Az eredeti darabban lovagok, királyok, a nép egyszerű gyermekei szerepelnek, most szenátor, vállalati vezérigazgató és takarító lány a főszereplő, de ettől a viszonyok nem változnak, hiszen megmarad ugyanaz az alá-fölé rendeltség. Ott vannak az esendők, a gonoszak, az egyszerűek, a rafináltak, az igaz szerelmesek. A szövegek nagyon jók: mai nyelvezetűek, kifejezőek és viccesek.

Lusine Sahakyan, Vadász Zsolt -Kékszakáll

Az Operettszínház törzsközönsége számára nem lesz idegen ez a nyelvezet, ez az előadásmód?
Reménykedem benne, hogy a nagy magyar klasszikusok mellett van helye és közönsége az Offenbach-hoz hasonló szerzőknek is. Az Operettszínház vezetése már évek óta arra törekszik, hogy aktuális, a mai kornak megfelelő módon mutassa be az operetteket, miközben a műfaj hagyományait maximálisan tiszteletben tartja. Így volt ez most is.

Hogy tudtatok Székely Krisztával együtt dolgozni?
Teljesen megtaláltam vele a közös hangot, de úgy gondolom, a többiek is így voltak ezzel. Annak ellenére, hogy Kriszta a prózai színház világából érkezett, nagyon jól érzi és érti a zenét. A legelső próbán azt kérte, menjünk fel a színpadra, mondjuk össze a szöveget és csináljunk valamit, amit gondolunk. Ő közben jegyzetelt. Később kiderült, hogy a gesztusainkat írta le, azt, hogy milyennek lát minket. Így minden karaktert abból az emberből épített fel, akit látott. Ezért minden játék és szituáció belőlünk fakad, hozzánk hasonlóak lettek a figurák. Ebben sokat segített neki a koreográfus, Kulcsár Noémi is, aki elsősorban nem is táncot tanított, hanem mozgáskultúrát. Megmutatta milyen mozgásokkal, gesztusokkal jellemezhető igazán a karakterem, hogy a személyiségét még jobban érthetővé és kifejezőbbé tegyük a nézők számára.

Mivel ajánlanád az előadást a nézőknek?
Azért kell megnézni az Operettszínházban a Kékszakálllt, mert fontos, hogy nyitva legyen a lelkünk, és befogadjuk az új dolgokat is. Higgyük el, hogy azok ugyanolyan jó élményt adhatnak, mint amilyeneket eddig láttunk, hallottunk.


A Kékszakáll operettre jegyeket a lap alján tudtok vásárolni!

Forrás: Budapesti Operettszínház