Korábban már koreográfusként rendszeresen részt vett a Budavári Palotakoncertek gálaműsorában Lőcsei Jenő Érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus. Aztán két évvel ezelőtt az előadás egyik producerével, Vadász Dániellel arról kezdtek beszélgetni: meg kellene próbálni újdonságokat is belevinni a nyári produkcióba, hiszen a jelenkor és vele együtt az igények is rapid módon változnak, a rutin, a megszokás pedig bármely műfaj halála lehet.

„Kétségtelen: a rutin szorult helyzetben segíthet egy előadáson, de nem ad hozzá többletet, ráadásul a rutin megöli a másként gondolkodást, szembemegy az újdonságokra törekvésekkel is. Amikor Vadász Dániellel elhatároztuk, hogy másképpen kellene viszonyulnunk ehhez a gálaműsorhoz, ez azt is jelentette: a koncertszerűségből mozduljunk el a színház irányába. Amiből nyilván az is következett, hogy a szcenikán is változtassunk, legyünk vizuálisan is nyitottak, s használjuk bátrabban a modern technikai lehetőségeket. Másfelől elindult a keresgélése új daloknak is” – mondja Lőcsei Jenő.

Ő állította össze rendezőként is a Budavári Palotakoncertek operettműsorát. Helyet kapnak benne a legkiválóbb operettszerzők – mások mellett Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach – legismertebb szerzeményei, és méltatlanul elfeledett remekeik is. Miként Lőcsei Jenő fogalmaz: egy ilyen gála lehetőséget ad arra, hogy az operettslágereket kiemeljék az eredeti művekből.

„Hiszen egészestés színházi előadás kapcsán eléggé kötve a kezünk, a daloknak dramaturgiai szerepük van, valahonnan indulnak, valahova tartanak, a rendezőt valamennyire fegyelmezi a szövegkönyv, a koreográfust meg a rendezői koncepció. Egy gálaműsorban, amely különböző darabokból meríti a dalokat, mindezzel meglehetősen szabadon lehet bánni. A zene persze itt is köti az embert, de a szövegek szabadon újraértelmezhetők. Egy alkotót pedig nagyon inspirál az efféle szabadság” – fűzi hozzá Lőcsei Jenő.

Arra törekedett, hogy ne egy szokványos koncertet hozzanak létre, ahol két szám között bejön egy kedves konferanszié, s elmondja, a következő daloknak ki a szerzője, kik fogják előadni. Műsorfüzetből mindez úgyis kiolvasható.

„Mi meg a színpadon most szabadon mesélhetünk. Van egy vezérfonal, hogy az egyik szám a másikba könnyedén átíveljen. Ez a gondolati szál összeköti a jelenetek különféle helyszíneit, például strandot, kaszárnyát, kávéházat, palotát, vagy magát az Oroszlános udvart is. Egészen különös mesék kerekednek abból, hogy az operettslágereket kivettük az eredeti helyükről, az adott művekből, átvittük őket más környezetbe, ezzel más hangulatot, értelmezést kaptak, és mindez átformálta a figurákat is. És miért is ne találkozhatnának különféle operettek szereplői a színpadon?

Mondok példát. Van az előadásunkban egy blokk, amely strandon játszódik. A nyári fövenyen felcsendül a Csárdáskirálynő szerelmes duettje. Amelyet végighallgat egy másik hölgy egy nyugágyból, napszemüvegben. Aztán a két nő bemutatkozik egymásnak: Decsényi Marica grófnő, Vereczky Szilvia sanzonett. Véleményt cserélnek a férfiakról. Megy a történet velük tovább, majd közösen énekelnek egy harmadik operettből. Szándékunk volt, hogy szellemes legyen a produkció, de ettől az új szemponttól szinte magától az lett. Azt kell mondanom: attól, hogy ki vannak emelve a dalok az eredeti környezetükből, és színházszerűvé vált a műsor, maibbnak is tűnik, meg nyilván humoros is. Egyébként is azt az operettjátszást szeretem leginkább, amikor iróniával közelítünk, próbáljuk a dolgokat színéről és visszájáról is megmutatni” – árult el részleteket az előadásról Lőcsei Jenő.

hirdetés