Kocsis Dénest választották idén az Évad Musical Színészének a Budapesti Operettszínházban. A fiatal művész operettekben és musicalekben is bizonyította már tehetségét. Legutóbb az István, a király rockopera címszerepében láthatta őt a közönség, jelenleg pedig a Maya című operett bemutatójára készül.  

Érdekes párhuzam a pályádon, hogy vannak olyan előadások, mint a Rómeó vagy a Rudolf, amik kétszer is szerepelnek az önéletrajzodban. Először kis szerepet játszottál bennük, később azonban mindkét címszerepet megformálhattad.

A pályám lépcsőzetesen épült, igaz, ezek a lépcsőfokok néha aránytalanul követték egymást felfelé, és olyan is volt, hogy visszaléptem rajtuk ezalatt a bő 11 év alatt amióta itt vagyok az Operettszínházban. Semmit nem adtak ingyen, úgy érzem, szépen lassan megdolgoztam azért, ahol most tartok.

Ha valaki akkor azt mondta volna neked, hogy ezekben az előadásokban te leszel a címszereplő, akkor azt elhitted volna?

Amikor a Rómeóban stúdiósként szerepeltem, akkor mások számára biztosan elképzelhetetlen volt, hogy az a kicsit túlsúlyos fiú, aki hangilag sem tartozott a legjobbak közé egyszer Rómeó legyen. Én azonban már akkor éreztem, hogy valamikor majd eljátszhatom ezeket a szerepeket. Természetesen ehhez sokat kellett fejlődnöm, a külsőm és a személyiségem is sokat változott azóta. Szerintem nem véletlen, hogy egy színészt milyen szerepek találnak meg.

Az István, a király kapcsán nyilatkoztad, hogy Istvánként az a feladatod, hogy megmutasd, hogyan érik István fiúból férfivá. Ez sem volt véletlen?

Biztosan nem. Ráadásul ezzel a szereppel az élet azt is megtanította nekem, hogy ne legyek türelmetlen. Hogy a szerepek elérnek hozzám, ha dolgom van velük. Igaz nem mindig akkor, amikor én vágyom rájuk, hanem akkor, amikor annak valóban itt az ideje. Ugyanis amikor ment a Társulat című műsor, én mindig vágyakozva ültem a tévé előtt, és arról álmodtam, milyen jó lenne az Istvánban szerepelni.

A türelem nem volt mindig az erősséged?

Huszonöt éves koromban úgy voltam vele, hogy ide nekem az oroszlánt is. Nyolc éve túlnyomó részt főszerepeket játszom a színházban. Amikor az embernek lehetősége nyílik fiatalon egy ilyen nívós színházban, ennyi ember előtt főszerepeket játszani, az nagy csapda is egyben.

Miért?

Mert akkor elkapja az embert a gépszíj. Azt hiszi, hogy ezentúl mindig főszerepeket fog játszani és azt is hiszi, hogy ez jár neki. Én is beleestem ebbe a csapdába. Szerencsémre engem időben megállítottak, „földrelöktek” megfogtak. Fel kellett állni, újra tervezni, újragondolni mindent. Utólag nézve javamra vált az az időszak is, amikor nem kaptam nagy szerepeket.

Mások szemében festhetek egy laza, slendrián, vagy akár nagyképű alaknak, de aki ismer, az tudja, hogy jóindulatú ember vagyok, akinek megvannak az önbizalomhiányos pillanatai. Ami szívemen, az a számon. Régebben türelmetlen voltam, de már igyekszem nagyon figyelni rá, hogy ne hirtelen felindulásból mondjam el a véleményemet, hanem csak azután, hogy átgondoltam. Már nem az a fontos, hogy elmondjam amit gondolok, hanem az, hogy hogyan teszem azt. Meg kell tanulnom kiengedni a gőzt, mielőtt beszélek.

Erre nem tudok válaszolni. Inkább azt mondom, hogy olyan produkciókban szeretnék részt venni, mint az István, a király volt. Szeretném, ha a zenés színházat olyan tartalmakkal és igazságokkal tudnánk megtölteni, mint egy prózai előadást. Hogy azok a nézők is, akik az úgymond könnyű műfajt nem szeretik, otthon legyenek az Operettszínházban.

Aki nem csinálja, az nem tudja, hogy mennyi munka van egy zenés előadásban, hogy milyen komplex tudást igényel ez a műfaj. Amikor ki kell állni a színpadra egy musicalben vagy egy operettben, akkor egyszerre három dologban is tökéleteset kell alkotnod. Eltáncolnod egy koreográfiát, közben elénekelni egy dalt, emellett pedig színészként a lelkedet is ki kell tenned a színpadra. Lehet, hogy a prózai színészek azt hiszik, nekünk könnyű, mert „csak énekelnünk kell”, mi meg néha azt gondoljuk, nekik könnyű, hiszen „csak beszélniük kell”. Nem szeretem az összehasonlításokat egyébként. Az, hogy egy produkció milyen színvonalú, nem a darab műfaja határozza meg.  

Igen. Én prózai és zenés szerepekben is szeretnék maradandót alkotni. Nekem mindig fontos volt, hogy a nézők ne csak azt mondják, hogy ez a srác szépen énekel, hanem azt is, hogy jól játszik.

Idén téged választottak az Évad Musical Színészének az Operettszínházban az István, a király és a Dorian Gray címszerepeiben nyújtott teljesítményedért, úgyhogy nem csak a nézők gondolták így.

Nagyon örültem ennek a szakmai elismerésnek. Nekem nagyon sokat jelent ez a díj. Visszaigazolása annak, hogy jó úton járok, hogy azok az előadások amiket létrehoztunk értéket képviselnek. Bevallom, vágytam már egy ilyen elismerésre, és többször is voltam felterjesztve szakmai díjakra. Ez is azt bizonyítja, hogy megéri kitartóan dolgozni és türelmesnek lenni.    

Nem tudnék választani. Az egyik nap egy csetlő-botló operett figurát alakíthatok a Raktárszínházban, akin sokat lehet nevetni, a másikon pedig kiénekelhetem magam Dorianként a színpadon. A musicalekben azt szeretem, hogy nagyobb ívű szerepeket játszhatok, az operettekben pedig azt, hogy lehet benne prózázni és komédiázni.  

Most a Maya című operettre készültök a színházban, úgyhogy a prózára és a komédiázásra lesz alkalmad.

Igen. A Mayában a zene mellett nagyon fontos a szöveg, és ezt élvezem, mint ahogyan azt is, hogy nem egy klasszikus táncos-komikus szerepet kell játszanom. Rudi amellett, hogy a francia idegenlégió tagja, egy vérbeli stan-up-os. A szereplési vágya, az exhibicionista lénye kicsit hasonlít az enyémhez. Neki van a legtöbb írott szövege a darabban. Amikor az olvasópróbán elolvastuk a szövegkönyvet rengeteget nevettünk. A nézők nem csak egy érzelmes, hanem egy nagyon humoros előadást láthatnak majd. 

hirdetés