Az amazonokat megformáló színésznők és az előadás rendezője a következőket mesélték a készülő produkcióról:

„Ha jó a vígjáték, persze hogy vannak mélységei. De fordítsuk meg a dolgot: komoly dráma is csupán akkor tud jól működni, ha ellenpontok, akár humoros helyzetek erősítik a drámai pillanatokat. Az Amazonokat történetesen csak azért nevezzük vígjátéknak, mert arányaiban valóban több benne a vígjátéki helyzet. De nem egy bohózat, nem akarjuk, hogy a nézők minden percben vastagon hahotázzanak. Egyetlen vígjátékot sem lehet úgy végigvinni, hogy folyamatosan a nevetésre játszunk, nemcsak fárasztó tud lenni ez, ám unalmas a színésznek és a közönségnek is. Az ilyen „játékmód” pusztán villámtréfák sora lenne.” 

„Az Amazonok – Három év múlva szerintem elképesztően jó korrajz. Fantasztikusak ebben a francia szerzők. Nemcsak a maiak, de a klasszikusok is. Ez a darab is könnyed, tele zseniális és nagyon mai mondatokkal, mégis van benne egy humorral körbevont mély kritika is a korról, amelyben élünk. Nem leleplez, hanem szellemesen és elegánsan megmutatja, milyenek is vagyunk. Elgondolkodtat, miközben nem terrorizálja az elmét. Nyilván arról is szól: nem elég megszerezni egy férfit, vagy egy nőt, egy barátot, könyörtelenül kell azon dolgozni, hogy egy kapcsolat kiállja a „krízispróbákat”. Ez a legnagyobb ereje a „mongúzoknak”, vagyis az amazonoknak is, hogy nem tudja őket úgy elsodorni az élet, hogy ne legyenek megbocsátók egymással. Bármi történhet velük, egymás támaszai maradnak.” 

„Mindhárom »amazon« változott a három év alatt. Mindhárman rendkívül büszkék a függetlenségükre, miközben tartozni is szeretnének valakihez. Illetve vágynak a szeretetre, mert mégiscsak az adja a legnagyobb biztonságot egy kapcsolatban. De hogyan lehet társat találni a szuverenitás feladása nélkül? Erről is szól a darab. Meg talán arról is: a férfiakban van egy tétovaság annak kapcsán, jelenleg milyen elvárásoknak kellene megfelelniük. A nők viszont valahogy mindig megoldják a kínos vagy kritikus helyzeteket is, amelyekbe belelavírozzák magukat.” 

„Három év után folytatódik Martine, Annie, Micky, Guillaume és Loïc története. Három nő, két férfi. Egy család? Öt ember. Pont olyanok, mint mi, mindannyian. Szeretnék, ha szeretnék őket… és szeretnének szeretni.”