Psota Irén nemrég lett volna 90 éves. Kivételes kapcsolat volt köztetek, hiszen miután ő visszavonult a színháztól és a munkától veled azért kivételt tett, és elvállalt egy duettet az akkor készülő lemezedre. 
Volt egy listám, tele írva művésznőkkel, akikkel szívesen készítettem volna duettet. Fekete Kati barátnőmtől kértem tanácsot, hogy a felsorolt hölgyek közül kit válasszak. Ő azt mondta: „Ha jót akarsz magadnak, akkor a méhkirálynőt válaszd, mert előtte mindenki meghajol! Ő is kos, mint te. Ő is bolond, mint te, ugyanaz az őrült energia.” Bár sokszor találkoztam már ezt megelőzően Irénnel, azért félve hívtam fel, hogy elvállalja-e. Egyből igent mondott. 

Ő. Írtam egy listát, ő pedig egyből rábökött A szerelemhez nem kell szépség című dalra. Emléket szeretett volna állítani élete nagy szerelmének ezzel a nótával, emiatt választotta azt is, hogy halottak napján énekeljük fel.  

Mi az, ami hiányzik a mai világból, amit át kellene menteni Psotától? 
A stílus. A rang. Az egyéniség. Azt látom, hogy összemosódtak a platformok, és az eredmény nélkül megismert személyekkel ugyanott találkozhatnak az emberek, mint a valódi produktummal és tehetséggel rendelkező alkotókkal. Botrányhősök vannak egy lapon emlegetve elismert színészekkel. Az a fajta nagyrabecsülés, amivel régen kezelték az igazi nagyságokat, az megszűnt.  Manapság sok művész esetében is azt tartják lényegesnek, arról ismerik, hogy milyen kutyája van, hová utazik, vagy éppen mit főz, s nem az az elsődleges, hogy melyik színházban milyen szerepet játszik. 

Te nem vágysz nagyobb ismertségre? 

Amikor bemutattuk a Moulin Rouge-ban a Revue Déjà Vu-t, akkor engem itt a Nagymező utcában állandóan leszólítottak. Nagyon sok külföldi is. Amikor hozzám odajönnek, mert felismertek, akkor elmondják, hogy például egy feldolgozásom mennyire tetszett nekik, milyen jól érezték magukat a koncertemen. Ez az az intellektus és minőség, amivel kapcsolódunk a közönséggel. Az intelligens közönséggel minőségi időt tölteni, ez az, ami igazán fontos. És felelősség is.  

Téged mi kapcsol ki? 
A mozi. Az, hogy én ennyi féle művészeti ággal foglalkozom, tulajdonképpen olyan, mintha filmeznék. Egy film is akkor elementáris, ha művészetileg minden szempontból rendben van. A látvány, a vizualitás, az operatőr által komponált képek. Ugyanakkor színház is, hiszen egy jó filmben csodás színészi alakításokat látunk, és irodalom is és természetesen zene is. Amikor a moziban eláll a lélegzetünk, ott mindig fantasztikus zene is szól. 

Ahol most beszélgetünk egy klasszikus kávézó. A műsoraidban te is a klasszikusokhoz nyúlsz vissza. Nem szeretnél mai modern produkciókat készíteni? Direkt tartod magad távol a mai modern stílusoktól? 
Teljesen nyitott vagyok mindenféle műfajra, stílusra. A téma azonban szerintem mindig állandó: az ember. A jazz azért fantasztikus dolog, mert bármi belefér. Én azt szeretem, hogy ebben a szabadságban, amit ez a műfaj ad, bármilyen témát kibonthatok. Nem zárom ki a kortárs zenét sem. Miért tenném?  Mikor valaki megkérdezi tőlem, hogy mit kerestem én az Anna and the Barbies koncerten, majd egy cigány népzenei esten és egy Szűcs Judit koncerten, aztán meg a Pilvakeren, akkor azt mondom neki: Fel szeretnék olvasni egy kortárs verset, hallgasd meg!  

Fullad a tegnapi élet a sarkon 

a csendben, mikor fekszem a padlón 

a ki nem mondott szavaid hallom 

hogy kéne belőlünk valamit hagynom 

mert nem marad nyomom se majd 

nem vagyok bolond, se vak 

ezért nehéz, hogy az arcodban 

látom, mikor még az voltam 

a percekből, miket elvettünk 

még próbálnék visszaadni 

de nem tudom, hogy kell 

a hosszúra nyúlt ölelésekből 

kiszakadni 

Akkor azt mondja: Húú! Ez milyen jó vers. Na, mondom, ez egy Wellhello dalszöveg és a Fluor Tamás írta. Amikor azt mondják, hogy a fiatalok milyen rossz zenéket hallgatnak, az nem igaz. 

A Wellhelloról ugorjunk Liza Minnellire. Ugyanis neked volt szerencséd találkozni vele. 
Amikor Peter Howard - aki a Chicago musicalnek volt a tánczenei hangszerelője, és természetesen dolgozott Minnellivel - Magyarországra jött, akkor én kalauzoltam őt a városban. Eljött megnézni a Carbaret musicalt, amiben a konferansziét játszottam, és el volt ragadtatva. Mondta, hogy menjek ki New York-ba, majd bemutat Liza Minnellinek. Vettem is egy repülőjegyet, csakhogy a művésznő akkor vált, így nem találkozhatott senkivel. Az általam kivitt saját anyagomat azonban eljuttathattam neki. Elmentem a házához, és a liftes fiúnak odaadtam. Sok reményt nem fűztem hozzá, hogy megkapja. Mire hazaértem a jóbarátomhoz, akinél megszálltam, villogott az üzenetrögzítő. Liza Minnelli beszélt rá, hogy meghallgatta, megnézte az anyagomat, és mennyire sajnálja, hogy nem találkozhattunk, de bízik benne, hogy lesz még rá alkalom. Konkrétan körbeugráltam a lakást! 

 

Aztán itthon mégiscsak összejött a személyes találkozás. 
Amikor koncertezett Budapesten természetesen az első sorokba vettem jegyet. Az est alatt egyszer csak kiszólt a közönséghez: - Te fiú, aki nálam jártál New Yorkban, és aki eljuttattad hozzám a felvételedet, a következő dalt neked küldöm. Ez volt az It’s Just A Matter Of Time, vagyis Ez csak idő kérdése. A koncert után aztán hátramentem, és találkoztunk. Ő, anyukám meg én. Csodálatos élmény volt. 

Énekelsz, táncolsz, hangszeren játszol, festesz. Az emberek gyakran nem tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki többmindennel is foglalkozik. 

Azt, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én, nagyon könnyen meg tudom fogalmazni: Homo ludens, a játékos ember. Olyan, mint akit az óvodában hagynak mindenféle kötöttségek nélkül játszani, és hagyják, hogy a kreativitását megélje. Amikor indiánosat játszunk, és senki nem szól ránk, hogy mit csinálsz, te nem is vagy indián, amikor rajzolunk, és senki nem mondja, miket firkálsz össze-vissza, ennek semmi értelme. Én anno azt hittem, hogy ilyen lesz az élet. Kemény munkám van abban, hogy amikor csak lehet, ilyen legyen az életem.   

Maradjunk a játéknál. Ha erről a kávézóról kellene dalt írnod, az milyen stílusú lenne? 
Lenne benne valami abból a korból, amit üzen ez a hely. Harmóniáiban, periódusaiban és dallamvilágában a századelő hangulatából indulnék ki, de hozzátéve a szívverésem és a kinti világ lüktetését, mai hangzású dal lenne, nem pedig egy hagyományőrző nóta. Végül is az idő egy spirál, melynek a csomópontjaiban átfedések vannak. A Komédiás Kávéház egy ilyen csomópont. Ahol a múlt a jelen és a jövő mind együtt van.  

A te jövőd milyen munkákat tartogat neked? Mi foglalkoztat? 
Néhány napja mutatta be a Krone Circus a Mandana című cirkuszprodukciót, amelynek én terveztem a látványát. A premieren a német közönség, akik sosem rejtik véka alá véleményüket, állva tapsolt. Fantasztikus előadás lett. Vági Bence, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója és művészeti vezetője rendezte Kristóf Krisztián világhírű magyar artistaművész közreműködésével, a zenéjét pedig Szirtes Edina Mókus írta. Nagyon izgalmas volt ismét velük dolgozni. Egészen új hatások értek, mert most nem az történt, hogy bemegyek konferálni egy cirkuszba, és abból inspirálódva aztán létrehozok egy művet, hanem az, hogy egy alkotásom igazi valósággá vált. Leírhatatlan érzés volt belesétálni a saját festményeimbe.       
Most ez foglalkoztatott nagyon, de a zenekarommal - a Farkas Gábriel Banddel - is folyamatosan koncertezünk, s jelenleg dolgozunk két nagyon izgalmas projekten, ami egyelőre legyen meglepetés. 

Krone - Mandana / Fotokredit: Kristóf Krisztián

Addig is, amíg már megoszthatod velünk a részleteket, elárulod, hol találkozhatunk veled legközelebb? 
Április 24-én az egyetlen pesti mulatóban lesz Máté Péter estem a jazz triómmal. Aki szeret érezni, nevetni, táncolni, annak szívből ajánlom.

Falusi Marianntól szeretnék kérdezni. Drága Mariann! Te hogyan töltekezel ha nagyon sűrű a naptár és épp nem tudsz elutazni?

H.G.

hirdetés