Ez olyan, mint egy párkapcsolat. Nekem a színház a szerelmem. Ha én elmegyek egy társulattól, akkor az azért van, mert elmúlik bennem a szerelem, és attól félek ilyenkor, hogy elsárkányosodom. Ezek szuper műhelyek voltak, de én úgy éreztem, nekem nem ott folytatódik az utam. Azt éreztem, vannak dolgok, amiket meg kell valósítanom, amik izgatnak, amikkel szívesen foglalkoznék, amiket meg szeretnék mutatni. 

Az Újszínházban illetve akkor Új Színházban nőttél fel, nagyon sok szerepet eljátszhattál.
Igen, de pont ezért az örök kislány maradtam, és amikor már 35 évesen is csak  ilyen szerepeket osztottak rám, úgy éreztem ez csak akkor fog változni, ha én lépek. 

Tudtad, hogy az elválás után mit fogsz csinálni? Volt kész terved, vagy felkéréseid? 

Nem. Kívülről nézve őrültségnek tűnt, hiszen a jövőt illetően sem anyagilag, sem szakmailag nem tudtam, hogy mit fog hozni az élet. Hülyének is néztek a kollégáim. Amikor eljöttem, azt mondta a Kővári Kati, hogy olyan nehéz idők jönnek, amikor minden színésznőnek bele kell kapaszkodnia az öltözőasztalába. Na, nekem több se kellett! Ugrottam a semmibe. Azért az sem véletlen, hogy az utolsó előadásomon, 12 év után elment a hangom. 

Ezt a bátorságot gyerekkorodból hozod? 

Nem. Nagyon visszahúzódó, szótlan gyerek voltam. Nekem a színészet volt az egyetlen módja az önkifejezésnek tinédzser koromban. Ez volt az egyetlen út, hogy megszólaljak, hogy egészséges felnőtt legyek. Szerencsém, hogy Debrecenben az Ady Endre Gimnáziumba jártam és fantasztikus pedagógusokkal voltam körbevéve. Nem is tudom mi lett volna velem egy rendes gimnáziumban. 

Most már nem csak a színészet az önkifejezésed egyetlen formája, hiszen a RS9 Színház CsRSnyés előadásában nem csak játszol, hanem íróként és rendezőként is közreműködtél. Nem kavarodik ilyenkor össze az emberben a színész és a rendező?
Fura pszichém lehet, mivel nem okozott gondot ez a “kint-bent”. Nem is volt más választásom. A saját jeleneteimre más szempontok szerint készültem. Kitaláltam az alapot aztán beálltam én is. A megbeszéléseknél például mindig elmondtam magamról is kritikát, hogy érezzék a többiek, hogy magamat is azonos szakmaisággal figyelem. A vége fele persze kértem külső segítséget, beültettem jegyzetelni olyan embereket, akiknek adok a véleményükre, és az előadásokat is felvetettem, hogy vissza tudjam nézni.  

Az írás könnyen ment?

Soha nem gondoltam, hogy írni fogok. Főleg Csehov átiratot. Bezárkóztam otthon a szobába, már amennyire egy kisfiú és egy férj mellett be lehet zárkózni. Először improvizáltam a jelenetekre, és azt kezdtem el átfogalmazni. 

A legutóbbi bemutatód a Káosz volt a Karinthy Színházban, ahol Szávai Viktóriával és Bozó Andreával játszol együtt. A premier nagy siker volt és úgy látszott nagyon nagy az összhang köztetek.
Nagyon egymásra találtunk. Vikivel régi kapcsolat a miénk, ugyanis osztály- és szobatársak voltunk az egyetemen. Andival még nem dolgoztunk együtt, azonban egy fantasztikus színésznőt és embert ismertem meg benne. Erős egyéniség. Biztonságban érezzük magunkat egymással. Ez a darab igényli is ezt, minden szinte másodpercre be van osztva. Hárman több szerepet is játszunk, és van, hogy csak pár pillanat van az átváltozásra, vagy éppen a színpadi elemek mozgatására, amit szintén mi csinálunk. Nagyon fárasztó, de imádjuk csinálni. Pitbullok vagyunk mind a hárman, harcos kis hármas. 

Ez az előadás külön színfolt a Karinthy repertoárjában.
Elképesztő vállalás volt a Karinthy Mártontól, hogy teret adott ennek az előadásnak, ami egy kísérlet számára. Lenyűgöző az a bizalom, szeretetet és segítség amit nyújtott. Nagyon tiszteljük ezért. De az egész stábról is csak a legjobbakat tudom elmondani. A színház nézői ráhangolódtak, elfogadták a stílusát, és most már, túl a hetedik előadáson, érzékeljük a reakciókból, hogy rátalált az előadásunk a célközönségre. 

Az előadás görbe tükröt tart a nőknek, de a férfiak is jól szórakozhatnak rajta.
A női sorsok nem csak a nőket kell hogy vonzzák a színházba. Nem csak a nők élete lehet egy labirintus, amiből nem látnak ki. Olyan utakat járnak be a szereplők, amik láttán bárki a fejéhez csaphat, hogy te jó ég, ez olyan, mint én vagyok. Egymással őszinték, saját magukkal nem. Ez sem csak a nőkre jellemző, valljuk be. Mint ahogyan az sem, hogy mások életében sokkal okosabbak vagyunk, mint a sajátunkban. Annyira tudjuk mondani másnak, hogy mit és hogyan kellene csinálnia és hőbörgünk, ha nem teszi, míg nekünk hiába üvöltik a barátaink és a családtagjaik, hogy merre kellene mennünk,  nem hallgatunk rájuk. Olyan jó, ha az embernek olyan barátai vannak, akiknek legalább öt év után elhiszi, amit mondanak. 

Szakmailag mire vágysz még?
Olyan életszakaszban vagyok, amikor bizonyos dolgokat már leraktam. Biztosan jó lett volna, ha van egy olyan társulat, ahol egyengetik a szakmai életemet, ahol rám vesznek elő darabot, árgus szemekkel figyelik, hogy épp hol tartok szakmailag, mivel és miben kell most továbbléptetni. De ennek híján legalább eljátszhattam iszonyatosan szélsőséges szerepeket is. Érdekes, hogy a külföldi rendezők nagyon szerettek velem dolgozni. Nekik nem volt semmi prekoncepciójuk velem szemben, hogy ki ez a furcsa néma lány itt. Szerették az energiáimat. De ha a szakmai életem nem így alakul, akkor például biztos nincs a csRSnyés. 

Miért pont a csRSnyés?
Mert azzal minden korlátomat elértem és kidöntöttem. Nem tudtam, hogy tudok írni, hogy tudok rendezni és játszani egyszerre. Nem tudtam, hogy milyen lesz tíz embert navigálni a próbákon. Nem tudtam, hogy tudok egy produkcióhoz pénzt szerezni. Nem volt egy olyan szegmense sem ennek a projektnek, amiben igazán járatos vagyok, persze a színészeten kívül. Ha könnyebb utam lett volna, akkor ezek a képességeim talán elő sem jönnek. Ennek így kellett lennie.

H.G.

hirdetés