A héten Fésűs Nellyvel ittunk meg egy isteni kávét, aki a közelmúltban két elismerést is elnyert. Egyet egy filmfesztiválon és egyet a Rúdsport Magyar Bajnokságon .
Dobó Kata azt kérdezte tőled, hogy mikor érezted magad szakmailag leginkább a helyeden. Tulajdonképpen a pályám során szinte mindig úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok. Most talán azért, mert megkaptam az Orlandóban megrendezett Keresztény Filmek Világfesztiválján a legjobb női mellékszereplő díját Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmjében nyújtott alakításomért.
Mitől van egy egy színésznő a helyén?
Attól például, hogy olyan munkái vannak, amiket szeret, hogy örömmel megy be a színházba játszani. Azt mondják, a színész kétféle helyzetben panaszkodik: ha sok munkája van, vagy ha kevés. Nekem hálistennek sok van. Azonban ennek is, mint minden dolognak az életben, ára van. A sok munka miatt kevesebb időm jut a családra sajnos.
Vannak, akik a musicalszínészeket nem tartják egyenértékűnek a prózai színészekkel, azonban te büszkén nyilatkoztad, hogy musicalszínésznek készültél.
Valóban sokan gondolják úgy, hogy a zenés színház egy könnyű műfaj, de ki kell ábrándítsam őket. Nem elég “csak” jó színésznek lenned, professzionálisan kell tudnod énekelni és táncolni is. Ráadásul ezeket folyamatosan karban kell tudnod tartani. Egy musicalszínész sokkal több fronton tudja átlépni a saját korlátait. Ez nagyon komplex műfaj és engem ez a komlexitás érdekelt.
Volt olyan, amikor úgy léptél át a saját korlátodon, hogy még te is meglepődtél rajta mire vagy képes?
Amikor Tatabányán Bagirát játszottam A Dzsungel könyvében, akkor nem gondoltam volna, hogy három méterről fogok ugrálni a színpadon. Illetve azt sem gondoltam volna, hogy premier előtt három nappal elszakad a térdszalagom, és mégis végig játszom a bemutatót, miközben úgy nézett ki a térdem mint egy csecsemő feje.
Második lettél egy rúdtánc bajnokságon. A rúdtánccal is a határaidat szeretted volna feszegetni?
A Szenzációs négyesben találták ki, hogy rúdtáncoljak. Bevallom, akkor nagyon ellene voltam, hogy csináljam. A sport egyáltalán nem volt jelen az életemben, nem szeretek edzőterembe járni, és nem találtam meg azt a mozgásformát, ami érdekelt volna annyira, hogy időt szánjak rá. A rúdtánc kőkemény sport, ugyanakkor nőies és attraktív. 48 évesen kitaláltam, hogy akkor én ezt rendszeresen csinálni fogom, és elindultam egy versenyen megmérettetni magam.
Pozsgai Zsolt, Fésűs Nelly és István J. Balázs az Orlandoi Keresztény Világfilm Fesztivál BEST SUPPORTING ACTRESS díjával / Forrás: Facebook
Mindig kellenek a kihívások, vagy szeretsz csendesen visszahúzódni néha?
Szeretem a kihívásokat, azok hajtanak előre. Szerintem az embert az tartja fiatalon, ha van előtte megvalósítandó cél. Nekem most ez a verseny volt az. Természetesen nekem is szükségem van arra, hogy legyenek olyan időszakok, amikor csak magam vagyok. Tökéletesen feltölt, ha otthon lehetek, és félretéve a teendőket, csak kiülök a hintaágyba. Az ember azonban alapvetően társas lény, vágyik a családja, a szerettei és a barátai társaságára. Nagyon tudok ragaszkodni nem csak emberekhez, hanem helyekhez is. Nem véletlen az sem, hogy ide járok a Komédiásba hosszú évek óta. Itt is teljesen ki tudok kapcsolódni.
Miért?
Sosem tudok ide úgy bejönni, hogy ne lenne itt valaki, akivel jól érezem magam. Sosem fordult még elő, hogy valaki ne kérdezné meg tőlem, hogy hogy vagyok. A tulajdonos Shőn család, akik barátaimmá lettek az évek alatt, mindig szeretettel és érdeklődve fogadnak. A mai rohanó és képmutató világban óriási kincs, hogy van egy olyan hely, ahol az ember száz százalékban otthon érezheti magát, ahol kérdés nélkül is tudják, hogy mit szeret. Itt az ember nem csak a hasát tudja jóllakatni, hanem a lelkét is. Ami a nyugatosoknak a New York kávéház lehetett, az nekem és sok barátomnak és kollégámnak a Komédiás. A Törzshely. Nagybetűvel.

Fésűs Nelly / Forrás: Rúdsport Magyar Bajnokság
Ha a kollégáidtól azt kérném, hogy jellemezzenek téged három szóval, szerinted mit mondanának?
Szerintem azt mondanák, hogy nagyszájú, őszinte és vagány.
A nagyszájú azt jelenti, hogy mindenről van véleménye?
Azt jelenti, hogy nem rejti véka alá a véleményét és nem átallja elmondani, ha a helyzet úgy kívánja, nem pedig azt, hogy kéretlenül beleszól mindenbe.
Ezek szerint akkor simán felvállalod a konfrontációt.
Igen. Sokszor szerencsésebb lenne, ha be tudnám fogni a számat, de annyira ösztönösen élek, hogy sokszor előbb beszélek mint gondolkodom.
Játszottál napi sorozatban, és a kereskedelmi tévék műsoraiban is gyakran szerepelsz. Biztosan kaptál ezért hideget-meleget. Érdekelt, hogy erről ki mit gondol?
Nem érdekelt. Szerintem a kereskedelmi tévézést is lehet jól csinálni. Nekem volt olyan kollégám, aki azt mondta, hogy sorozatban szerepelni mindennek a legalja, aztán két évvel később ő is ugyanabban a sorozatban szerepelt, amiért engem elítélt. Azt, hogy mit vállalok el, azt a családommal beszélem meg, vagy azokkal, akiknek a véleménye érdekel. Az arc nélkül, álnéven kamu profillal írogató megmondóemberekkel nem törődöm. Ha valakinek vacak az élete, és ezért frusztráltan kommentelget, ahhoz nekem semmi közöm. A rúdtánc miatt is volt, akitől megjegyzést kaptam. Ilyenkor legszívesebben elhívnám a delikvenst, hogy jöjjön el egy edzésre és csak a bemelegítést csinálja végig, aztán utána mondjon bármit is.

Árpa Attila és Fésűs Nelly a Gina és Fidel előadásban - Tesla Teátrum
A lányod is tehetségesen énekel, egy ország láthatta egy zenei műsorban a tévében. Bíztatnád, ha ő is a színészet felé kacsingatna?
Ő nem mondja azt, hogy színésznő szeretne lenni. Legalább is most még nem. Pontosan látja ennek a szakmának az árnyoldalait is. Azért van benne ellenállás a színészettel szemben, és azért választja a színházzal szemben az éneklést, mert saját jogon szeretne érvényesülni, nem azért, mert a Fésűs Nelly lánya. Azonban olyan tehetséges az éneklésben, olyan különleges hangszíne van, hogy vétek lenne, ha nem foglalkozna vele. Az én dolgom az, hogy támogassam a vágyait.
Legendás hármast alkottok Détár Enikővel és Ladinek Judittal, mint a Dívák.
A Dívák most lettek nagykorúak, 18 éve dolgozunk szeretetben és harmóniában. A legnagyobb vita hármunk között talán az volt, hogy barna vagy testszínű harisnyát vegyünk fel. Nagyon sok mindent átéltünk már egymás mellett. Az én autóm egy terápiás szoba. Azalatt az idő alatt, amíg odaérünk a fellépésre vagy amíg hazajövünk, mindent megbeszélünk. És ami a kocsiban hangzik el, az ott is marad.
Ebben az interjúsorozatunkban a művészek is kérdezhetnek egymástól. Te kitől és mit kérdeznél meg?
Szőlőskei Tímeától kérdezném meg, hogy kitől tanulta a legtöbbet a pályája során.
hirdetés