Fila Balázs operett-musical szakon szerzett diplomát és az Operettszínházban kezdte pályáját. Három év múlva a József Attila Színházhoz szerződött, ahol prózai előadásokban is bizonyíthatta tehetségét. A Kaló Flórián-díjas színész igazán húzós időszakon van túl, ugyanis egy hét eltéréssel két nagyszínpadi bemutatója is volt. A király beszéde előadás után beszélgettünk vele, amelyben VI. Györgyöt alakítja.
Ritka, hogy a zenés szakon végzett művészek prózai előadásokban is kimagaslót nyújtsanak.
A Színművészetin három évig csak a prózai szakra jelentkeztem. Nem vettek fel. Negyedjére mindkét szakot megpróbáltam és a zenés összejött. Szeretem mindkét műfajt, a zenésben különösen az operettet, de sosem gondoltam, hogy valamelyik mellett el kellene köteleződnöm.
Akkor tudatos döntés volt, hogy az Operettszínházból ide szerződtél?
2008-ban döntöttem úgy, hogy váltani szeretnék. Akkor Léner Péter volt itt az igazgató, aki tanárom volt a főiskolán és tőle kértem tanácsot, hogy mit csináljak. Másnap felhívott, hogy ő leszerződtetne, úgyhogy már 11 éve vagyok itt a társulatban.
A pályád itt egyenesen ívelt felfelé?
Amióta itt vagyok három igazgatóm volt, és úgy érzem, hogy ezért háromszor is újra kellett kezdenem és mindig újra bizonyítanom.
Most duplán bizonyíthattál. Egy hét eltéréssel két sikeres nagyszínpadi bemutatód is volt. Ez a csúcs?
Egy színész vágyik arra, hogy olyan szerepeket kapjon, ami kihívás számára. Nyilván jobb olyan munkában elfáradni, ahol három órán keresztül le tudja kötni a nézőt, mint abban, hogy hosszú félórákat ül a takarásban. De panaszra semmi okom, jó szerepeket kapok és minden feladatomban megtaláltam a boldogságomat. Az Üvegcipőben a harmadik felvonásban megcsinálni a kihallgatásos jelenetet mint őrmester az ugyanúgy kihívás, mint megcsinálni a Macskafogóban a Gattót, vagy A király beszédében VI. Györgyöt.

Fila Balázs/ Fotó: Tót Rózsa
A Macskafogó Gattójában mi a boldogság?
Szente Vajk és Galambos Attila megleptek, hogy a mesefilmben lévőkhöz még hozzáírtak isteni jeleneteket, amiktől a szerepem még nagyobb és színesebb lett. Szuper munka volt, nagyon szerettem azt a próbaidőszakot.
Mitől jó egy próbaidőszak?
Egy olyan dolognak vágtunk neki, ami nem egy létező előadás színpadra állításának reprodukálása volt, hanem mi hoztunk létre valamit elejétől a végéig, igazi csapatmunkával. Fiatal volt az alkotógárda, és hatalmas energiák szabadultak fel, ami nagyon jó hajtóerő volt. A vendégművészekkel is új energiák érkeztek.
Egy társulatban azért ijesztő is lehet, ha vendégművészek hada érkezik az évadban.
Egy színház életében ez mindig érzékeny dolog. Idén 17 vendég jön hozzánk. Biztosan sokan elbizonytalanodnak emiatt, de szerintem nagyon jó energiákat hoztak magukkal a vendégművészek. Egyrészt inspiráló, másrészt az embert szorgalmasabbá is teszi, hogy még csak véletlenül se dőljön hátra, és kényelmesedjen el. Ha bárki bejönne a kulisszák mögé, azt látná, hogy itt az emberek szeretik egymást, befogadó társaság vagyunk, nincs fúrás-faragás, és úgy látszik, hogy a vendégek is szeretnek nálunk játszani.

Fila Balázs/ Fotó: Éltető Anna
A király beszéde egy teljesen másik műfaj, mint a Macskafogó. Más munka előzi meg?
Fontos volt utánanézni a darab történelmi hátterének és VI. György figurájának is. A munka legnagyobb részét nálam a dadogás vitte el. Jó volt, hogy már nyáron megkaptuk a szövegkönyvet, így a próbákra már úgy jöttünk Mucsi Zoltánnal, hogy kívülről tudtuk az egész darabot.
Mit adott neked ez a szerep?
Magabiztosságot, több önbizalmat, mert azért azzal mindig hadilábon álltam. Nagyon jóleső érzés volt, hogy nem csak a kollégáim és az ismerőseim gratuláltak a premier után, hanem vadidegen emberek is rámírtak a Facebookon. Napokig szárnyalt a lelkem. A legtöbbet azonban az jelentett, hogy Mucsi Zoltánnal igaz barátság szövődött köztünk. Életemben eddig csak egyszer éreztem ilyet, amikor Balázs Andreával hozott össze a sorsom itt a színházban.
Óriási sikeretek volt a premieren. Ez benne volt előtte is a levegőben?
Azt tudtuk, hogy a filmet sokan szeretik, a lehetőség ebből a szempontból természetesen benne volt. De mi abban a sikerben hittünk, hogy a figurák igazsága és emberi oladala fogja majd meg a közönséget. Egy ilyen előadás képes változtatni a világon, ha bárki is úgy megy haza utána, hogy elfogadóbb lesz bármilyen mássággal szemben.
Fila Balázs, Mucsi Zoltán / Fotó: Éltető Anna
Ha tehetnéd, te mit változtatnál meg a világon?
Csak olyanokat tudnék mondani, mint a szépségkirálynők. Eltűntetném a világból a pénzt és más rendszert találnék ki helyette, hogy ne az legyen a legnagyobb hajtóerő. Mimóza lelkületű ember vagyok, tényleg azt kívánom, hogy boldogság legyen, szeretet és egészség mindenkinek. Hogy tudjunk örülni minden egyes napnak.
Akkor ezek szerint te tudsz?
Igyekszem. Ha belegondolok, az életemben semmit sem bántam meg. Az, hogy a siker vagy az elismerés később jött mint másnak, ezért sincs bennem semmi frusztráltság. Nem vagyok türelmetlen ember. Most tényleg boldog vagyok a bőrömben.
H.G.
hirdetés