Legutóbb 2019 októberében, még „békeidőben” beszélgettünk: akkoriban kezdted el próbálni a Végszó című darabot a Rózsavölgyi Szalonban.  

Milyen szerencse, hogy azt az előadást még be tudtuk mutatni! A premier után játszottuk pár hónapig, egyre nagyobb sikerrel, mígnem március közepén bezártak a színházak. 

Az előző évad végén otthagytad a Pesti Magyar Színházat, és a szabadúszást választottad. Miért?  

Elsősorban szakmai okokból döntöttem így. Amikor annak idején eljöttem a Vígszínházból, azt éreztem, hogy nagyon kell tartoznom valahová. Így kerültem a Magyar Színházhoz, ami tegyük hozzá, elég éles váltást jelentett a Víg után. Ezzel együtt volt ott néhány igazán jó munkám: a Holnapelőtt Horváth Illés rendezésében, vagy a Rumini Méhes Lászlóval. Közben kihirdették a járványhelyzetet, de ha nem jött volna a pandémia, nagy valószínűséggel akkor is eljöttem volna a társulatból, mert ahogy jobban megismertük egymást, egyre inkább azt éreztem, hogy szakmailag nagyon mást gondolunk színházról, és hogy hosszabb távon nem tudnék hatékonyan működni abban a színházi struktúrában. Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok az ismeretlenbe, és kipróbálom a szabadúszást. Úgy voltam vele, lesz ahogy lesz, nyilván nem fogok ölbe tett kézzel ülni, hanem folyamatosan keresem majd a helyzeteket és lehetőségeket, bízva abban, hogy minden úgy fog történni, ahogy történnie kell.  

És ha jól sejtem, eddig úgy történt... 

Tavaly március közepén vezették be a korlátozásokat, utána következtek a nagy csönd hónapjai, aztán ahogy a járvány enyhült és nyáron egy kicsit fellélegezhettünk, elkezdhettünk dolgozni. Augusztusban már zajlottak A Pál utcai fiúk felújító próbái a Vígben, a Pestiben pedig visszavettem Maugli szerepét A dzsungel könyvében, miután megtörtént az igazgatóváltás, plusz megtartottam a Lóvátett lovagokat is. A Rózsavölgyiben ősszel elővettük a Végszót, igaz, azt az előadást már csökkentett létszámú nézőtéren játszottuk. Mindent összevéve az ősz igencsak mozgalmasan telt, ráadásul volt három beugrásom is, amitől mindig is tartottam, de szerencsére jól vettem az akadályokat. Úgyhogy tényleg történnek a dolgok, nincs okom panaszra, mert a vírushelyzet alatt is legalább annyit dolgoztam, dolgozom, mint előtte. És mindeközben elő kellett készítenem az első rendezésemet, A pillangók szabadok című előadást. 

Ezek szerint a meglévő feladataid mellett folyamatosan keresed az új kihívásokat? 

Mindig is izgatott a rendezés: voltak ez irányú elképzeléseim, terveim, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar megvalósul a vágyam. A koromból adódóan még nem éreztem úgy, hogy elég tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy kipróbáljam magam ebben az új szerepben.  

Végül mi győzött meg? 

Visszatekintve a pályám kezdeti éveire, azt mondhatom, hogy nagyon sűrű négy-öt évad áll mögöttem, beleértve az egyetemi gyakorlatomat is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a Vígszínházhoz szerződtem, ahol szinte minden szezonban ott voltam a legtöbb előadást játszó színészek között. Ez intenzív időszak tehát nem múlt el nyomtalanul, és az eddigi színészi munkáim során szerzett tapasztalatot és tudást jól tudtam hasznosítani a rendezésnél.  

Milyen szempontok alapján választottad pont ezt a darabot?  

Amikor az Art-Színtér produkciós iroda felkért, hogy hozzak létre egy előadást rendezőként, elolvastam sok darabot, és több ötlettel is előálltam, de ők azt kérték, hogy a járvány utáni újranyitáskor inkább egy szórakoztató előadással várjuk a közönséget, mintsem egy mély és nehéz drámai történettel, úgyhogy tovább keresgéltem, és végül így találtunk rá erre a műre. A pillangók... amellett, hogy egy szórakoztató társalgási darab, sok mindenről szól. Azért esett rá a választásom, mert volt, illetve van vele kapcsolódásom, mondanivalóm.  

Hogy ment a közös munka a csapattal? 

Az anyát, Mrs. Bakert játszó Hegyi Barbara és a fiát, Don Bakert alakító Szántó Balázs régi kollégáim, barátaim a Vígszínházból. A fiatal lány, Jill Tanner szerepére egy harmadéves egyetemi hallgatót, Mosolygó Sárát kértem fel. Márkus Sanyi készítette a díszletet, aki ugyanúgy bábszínész szakirányra járt az egyetemen mint én, úgyhogy vele is könnyen megtaláltam a közös hangot a munkában, A jelmeztervező, Kupi Johanna a MOME-n végzett. Az előadás zenéjét pedig Wunderlich Józsi barátomnak köszönhetem. Nagyon szeretem a dalait, a zenei világát, ezért is kértem fel őt erre a munkára. Józsi nagyon szép, a történethez csodálatosan passzoló számokat írt, és a dalszövegeket is ő jegyzi.  

Hozott-e a rendezés új felismerés(eke)t számodra, akár saját magaddal kapcsolatban? 

Igazából arra jöttem rá, amit egyébként már eddig is sejtettem, hogy ha bíznak bennem és ha olyan környezetben végezhetem a munkám, ahol nincs furkálódás, nincs susmus a hátam mögött, és nincs bántás, tehát ahol egyenes létezés van, akkor én ott nagyon jól tudok működni. 

A „pillangóknál” jól tudtál? 

Olyannyira, hogy sokszor még magamat is meg tudtam lepni. Újdonsült rendezőként úgy tudtam elemezni a darabot, a helyzeteket, meg a szerepeknek az ívét, hogy azon magam is meglepődtem... Ennél a próbafolyamatnál érezhető volt, hogy mindenki pozitívan viszonyul a készülő előadáshoz, ami rengeteg jó energiát adott. Egyrészt az Art-Színtér nagy bizalmat szavazott nekem, másrészt nyilván olyan alkotótársakat választottam, akikről tudtam, hogy a barátaim, és azt is, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy a lehető „legemberibb” körülmények között, a legprofibb módon hozzuk létre az előadást. A próbák nagyon jó hangulatban teltek. Az a bizalom és az a szeretet, ami a nulladik pillanattól kezdve érezhető volt és végigkísérte az egész folyamatot, hihetetlenül inspirált, és sok erőt adott.  

Február végen szűk körben megtartottátok a munkabemutatót. Hogy sikerült? 

Szerintem nagyon jól, és ezt nem csak én gondolom így. Attól a pár embertől, aki megnézte, azt visszajelzést kaptam, hogy egy szép előadás kerekedett belőle, és azt hiszem, hogy ez egy kedvemre való jelző (mosolyog), örömmel fogadom, hogy ha így vélekednek róla, mert ez nem egy rossz vélemény egy első rendezésről. Ezzel együtt tudom, tudjuk, hogy még van munka az előadással, és látjuk, hogy mi mindenen kell még alakítani, változtatni, de egyelőre betettük a fiókba, és majd akkor vesszük elő, amikor egy kis felfrissítés után meg tudjuk mutatni a közönségnek. Azt várom igazán. hogy a színészek kapjanak visszajelzést a nézőktől a sok befektetett munka után, és hogy elkezdődhessen az a csodálatosan izgalmas játék a közönséggel. mert mégiscsak ez a színház lényege. Persze, a jelenlegi helyzetben jó, hogy van lehetőség a streamelésre, az előadások online közvetítésére, főleg azért, mert ez a megoldás anyagi segítséget jelent(het) sok egyébként igen nehéz helyzetben lévő színháznak és társulatnak, és nagyon jó látni, hogy emberek szánnak pénzt a színházra a mostani különösen nehéz helyzetben is. De az online színház akkor is egy kényszermegoldás, és színészként úgy gondolom, hogy elképesztően lélekölő üres nézőtér előtt játszani.  

A rendezés mellett február elejétől egy másik fonalat is felvettél. Akkor kezdődtek el a Churchill és Garbo próbái a Rózsavölgyi Szalonban. Egy hónapig élőben próbáltatok,  de aztán a romló járványhelyzet miatt átköltöztetek az online térbe, és ott folytattátok, aminek gondolom, nem igazán örültél.  

Valóban nem. Megmondom őszintén, én ki nem állhatom ezt a fajta zoomos létezést, mert  azt gondolom, hogy szövegtanulásra és összemondásra jó ez a módszer, arra hibátlan, de másra nem igazán. Az én agyam és idegrendszerem nagyon nehezen fogadja be ezt az egész helyzetet: a kollégáimmal általában napi két órát próbálunk, hozzáteszem, annyi idő alatt kellőképpen el is fáradok, ami egyfajta szinten tartásnak jó, és legalább foglalkozunk az anyaggal. 

Ezúttal egy háromszereplős darabban erősíted a csapatot. 

Hegedűs D. Géza rendezi az előadást, és ő játssza benne Winston Churchillt, Nagy-Kálózy Eszter pedig Greta Garbót. A történet egy hajón játszódik: ez egy elképzelt beszélgetés a 20. század két meghatározó alakja között. Én Churchill titkárát, Nicket alakítom, aki a legjobb dramaturgiai pontokon jelenik meg és mindig lendít egy kicsit a két legenda párbeszédén és egymáshoz fűződő kapcsolatán. Nick nagyon jó kis figura, ő az, aki behozza a hajóra külvilágot, és aki picit fellazítja vagy éppen elmélyíti az adott helyzetet. Egyébként  csodálatos gondolatok, elképesztően jó mondatok szövik át a darabot, és hihetetlenül aktuális dolgokról van benne szó. Ráadásul Eszterrel most először dolgozom együtt, aminek külön örülök. Nagy szerencsém van a Rózsavölgyi Szalonnal: egyrészt nagyon szeretem azt a fajta polgári színházi miliőt, ami különlegessé és igazán hangulatossá teszi ezt a játszóhelyet, másrészt igazi kis alkotóműhely működik itt, ahol minden alkalommal kiváló kollégákkal találkozom, úgyhogy ez egy remek iskola nekem.   

Az, hogy egy ideje csak online próbát tudtok tartani, nyilván átírta az eddigi elképzeléseiteket a premiert illetően.    

Eredetileg úgy terveztük, hogy március végén tartunk egy közönség nélküli bemutatót, ahol rögzítjük az előadást, és aztán a színházak újranyitásáig készenléti állapotban tartjuk, de a legfrissebb információim szerint még a március vége sem biztos, pillanatnyilag várakozó állásponton vagyunk ezzel kapcsolatban.  

Milyen terveket dédelgetsz az idei évre? Még ha egyelőre nehéz is tervezni... 

A mostani helyzetben majdhogynem lehetetlen, és ezt úgy mondom, hogy én még a szerencsésebb színészek közé tartozom. Nem panaszkodom, mert hála istennek, megtalálnak a munkák, és ameddig megtalálnak, addig vélhetően szükség van rám ebben a szakmában. A színházi feladataim mellett járok filmes castingokra, és nyáron egy új, izgalmasnak ígérkező feladat vár rám a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Alföldi Robi felkért a West Side Story egyik prózai szerepére, úgyhogy ha minden jól alakul, pár hónap múlva bandatagnak állok a nagyszabású musicalben. Júliusban kezdenénk a próbákat, és reményeink szerint augusztus közepén megtarthatjuk a szabadtéri bemutatót. Alig várom, úgyhogy már csak ezért is nagyon bizakodó vagyok a nyarat illetően. 

Szűcs Anikó

hirdetés