Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
"Nagyon szeretnék játszani vígjátékot és prózát is"
Születésnapi interjú Csengeri Attilával
Mi volt az első színházi élményed? 
A Jézus Krisztus Szupersztár volt a Rock Színházzal. Anyukámmal néztem meg.     


Gondoltál akkor arra, hogy egyszer majd te is eljátszod Jézust? 
Nem. Én egy rock bandából indultam és a véletlenek sodortak a színházhoz. Egy lakótelepi garázsbandában játszottam, közben a Fonográf klubban voltam portás. A katonaság alatt hallottam, hogy éppen indul musical szak Színművészeti Főiskolán. Elsőre felvettek. Emlékszem, az első rostán Versényi Ida néni - aki aztán a zenés mesterségtanárom lett- odajött hozzám és azt mondta „Fiam! Szép magas gyerek vagy, szép tenor hanggal, szükségünk van ilyen gyerekre!” Az biztos, ha akkor nem vesznek fel nem próbálkoztam volna újra.   


Jézus Krisztus Szupersztár - Madách Színház


Mi volt az első premiered? 
1989-ben volt a Margitszigeten Szörényi Levente Fénylő ölednek édes örömében című oratóriumában. Én voltam a pásztorfiú. Ott álltam megszeppenve éppen felvett főiskolásként olyan sztárok között, mint Hamari Júlia, Kincses Veronika.     


Melyik előadásodat tekinted mérföldkőnek a pályádon? 
A Dorian Gray-t. Fél éves színművészetisként még nem sokat tudtam a színészetről. Boldog voltam, hogy Ács János engem választott ki a szerepre. Fantasztikus rendező volt. Tőle tanultam meg akkor nagyon sok mindent a szakmáról. Nagyon hálás vagyok neki is és a Rock színház vezetésének is. Ajándék volt így elindulni a pályán. De ugyanakkor óriási veszélyt is rejtett ez, hiszen hosszútávon is meg kellett felelnem az akkori mércének.   

 
Dorian Gray - Rock Színház -1992
Dorian- Attila Csengeri
Basil- Sándor Sasvári

Milyen szerepek jellemeznek téged? 
Általában hős szerelmeseket játszom. A Miss Saigon, a Légy jó mindhalálig, a Sakk, a Jézus Krisztus Szupersztár, az István a király.     



Mikor léptél ki először ebből a szerepkörből? 
Amikor eljátszottam a Macskafogóban Mr. Tájföl-t. A szerep gonosz, humoros, elrajzolt karakterét imádtam.     


Mi az, amit még meg szeretnél a közönségnek megmutatni magadból? 
Az improvizációs készségem. A humorom. Azért mostanában az utazó társulatoknál ahol játszom, már megtalálnak a viccesebb, humorosabb figurák. Érdekes, hogy a kőszínházakban viszont nem. Valószínű azt szokták meg, hogy a Csengeri Attila hősöket énekel, pedig nagyon szeretnék vígjátékot és prózát is játszani.     


Hogy telnek a hétköznapjaid? 
Rengeteg munkával és utazással. Idén már 7 bemutatóm volt.     


Vértestvérek - Turay Ida Színház


Mi volt az utolsó premiered? 
A Turay Ida Színházban a Vértestvérek. Először játszottam ebben a Kálvária téri ékszerdobozban, ahogy a partnerem Szulák Andrea is. Nagyon megtisztelő, hogy rám gondolt Darvasi Ilona a színház igazgató asszonya. Nagyon jólesett, hogy a bemutató után azt mondta, hogy befogadott az ő választott családjába, a színházába. Szuper csapat jött össze a produkcióra. A nézők, akik ott voltak a bemutatón a hasukat fogták a nevetéstől, ugyanakkor a végén elmorzsoltak pár érzékeny könnycseppet is. Nagyon szeretem játszani a Narrátort ebben az előadásban. Nem csak azért, mert nagyon jó dalai vannak, hanem azért is, mert egyszerre 7 szerepet is eljátszhatok. Végre egy olyan feladatot kaptam, ami más mint a többi. Ezen felül jó érzés az is, hogy van még egy színház, ahol számítanak rám. 

H.G.

Ha szeretnéd Csengeri Attilát megnézni színházban, a lap alján már klikkelhetsz is a jegyekért!

     
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

10 hátborzongató kép elhagyott színházakról

Meghalt Sam Shepard színész és drámaíró

Ezek voltak a legjobb színházi előadások

Január

Felismered a színházakat kép alapján? -TESZT

Nagy Musical TESZT kezdőknek

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
Ajánlott programok
7.0
VÉRTESTVÉREK
Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
Értékeld Te is az előadást!
7.2
Les Misérables A nyomorultak
Madách Színház
Jegyvásárlás
Értékeld Te is az előadást!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez