Sokat tépelődtem azon, hogyan lehetne megmutatni legpontosabban ezt a különös, rendkívüli és megrázó időszakot. Az akkori mindennapi életet összeereszteni a forradalommal. Így született meg az ötlet, hogy játszódjon egy lakásban, ahol különböző identitású, korú és múltú emberek vannak összezárva.   

Az ’56-os eseményeken kívül miről szól még neked ez az előadás? 

Tulajdonképpen engem az érdekelt, hogyan lesz valakiből hős. Hogy miért jelent meg akkor olyan erősen Magyarországon a népszellem. 1956-ban még máshogy gondolkodtak az emberek. Nagyobb felelősséggel és kötelességtudattal éltek és nagyobb indulatokkal.   

Sok írásodban megjelenik az angyal motívum. Ez tudatos? 

Az elején nem volt tudatos, de aztán már nem lehetett nem észrevenni, hogy mindegyik darabban van valaki a függöny mögött, aki az ember tekintetét felemeli, és keresi azokat az inspirációkat, amik az embert megtöltik, és azt sugalmazzák, hogy nem az anyagi lét létezik csupán.   

Mit gondolsz, miért Az angyalok nem sírnak írásod lett a legsikeresebb? 

Ebben a műben van valami, ami megérinti az emberi lelket. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi az, ami a legnagyobbak művészetét, Chaplint, Fellinit, Shakespeare-t, Molnár Ferencet, Latabár Kálmánt kiemeli a többi művész életműve közül. Mi az, ami több ezekben az emberekben. Arra jöttem rá, hogy ez a szeretet. Ez átvilágítja a művészetüket. Kódolva van bennük. Makovecz Imre azt mondta, hogy a szeretet megismerő erő, akarat. Akiben nincs szeretet, az nem kíváncsi az emberekre. Akiben van, az nyitott és érdeklődő. Az angyalok nem sírnak erről szól. A megismerésről.   

Van kedvenc szereplőd a darabban? 

A három felkelő fiú közül a lánglelkű szenvedélyes srác áll talán a legközelebb hozzám.   

Az én helyzetem mindig különös volt. Megkaptam az élettől azt a lehetőséget, hogy ezt is csinálhatom, meg azt is. Nyilván nem ez volt a könnyebb út, de engem mindig a nehezebb vonzott.   

Mi az az egy szó, amivel jellemezni tudod a szolnoki színházat? 

Szolnoki Szigligeti Színház működése szolgálat. Nem hősködés és magamutogatás.   

És a Turay Ida Színházat? 

A Turay Ida Színház szintén szolgál. Nagyon fontos kulturális missziót teljesít, hiszen több előadást tartanak egy évad alatt, mint egy vidéki színház. Fontos és értékes az is, hogy nagyon sok zseniális színésznek adnak munkát. Olyanoknak is, akik a perifériára szorultak. Ugyanilyen fontos munkát végez a Karinthy Színház is. Nagyon komoly irodalmi anyagokat dolgoznak fel és nagyon komoly előadásokat csinálnak.   

Több helyen is elmondtad vagy megírtad, hogy munkásságodban a Hamvas Béla által megfogalmazott „világalkotó művészet” vezérel. Mit jelent ez? 

Hamvas Béla a világ legnagyobb elméje. Eredeti nyelven elolvasta a világ összes szent könyvét, vagyis mindent tudott a világról. Amióta kiolvastam az életművét, azóta az egész világ számomra teljesen nyilvánvaló és egyértelmű. Ő fogalmazta meg a világalkotó és világromboló művészet lényegét. Szerinte a világromboló művészet az úgynevezett morális művészet, vagyis az, hogy a művész megmutatja az életet úgy, ahogy van, a maga aljasságában, mocskosságában, agressziójában. Ilyenkor azt hiszi az alkotó, ha a nézőt meghökkenti, azzal eltávolítja a bemutatott borzadálytól. Hamvas ellenben azt mondja, hogy ez nem így van. Mert a világ paradox. Pont fordítva van. Mert ha megmutatod például az ember aljasságát, vagy a gyilkos szándékait, akkor az azokban a szándékokban szunnyadó démonokat éppen feléleszted, mert a művészet mágia. Képes az élettelent élővé varázsolni. Azt a következtetést vonja le, hogy ez a fajta művészet a világot tulajdonképpen tönkreteszi. Én ezért törekszem ennek az ellenkezőjét megmutatni. Én a világalkotó művészetben hiszek, ami felemel. Az angyalok nem sírnak előadásban bár mindenki meghal a darab végén, mégis derűs és felemelő. Felkavart lélekkel távozik az ember, de nem undorodva, vagy letaglózva, hanem szépséggel a lelkében.

hirdetés