Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
Le a kalappal az Operettszínház előtt! - A teátrum csúcsra járt augusztus 20-án

2017-08-22 11:45:00
Az Operettszínház egy nap alatt négy városban öt előadást is lejátszott, és még a tévében is láthattuk  a teátrum művészeit.

Azt már megszokhattuk, hogy a Budapesti Operettszínház művészeivel és produkcióival a világ bármely pontján találkozhatunk Indiától, Tel-Avivon és Olaszországon át, Kazahsztánig. Az sem meglepő már, ha a társulat egy időben egyszerre több helyszínen is sikert arat. Az előtt azonban, amit idén augusztus 20-án véghezvitt a teátrum, le a kalappal!


Linzben dupla előadással ért véget A Szépség és a Szörnyeteg musical kéthónapos turnéja, ahol a szereplők német nyelven adták elő a Disney musicalt. 




A kolozsvári nézők A Csárdáskirálynő monumentális, szabadtéri változatát láthatták. Az operett a város főterén igazán emlékezetesre sikerült, hiszen Dancs Annamari szülőföldjén léphetett újra színpadra mióta édesanya lett. 


Az Operettszínház művészei Kolozsváron / Forrás: Facebook

Szent István napján Hódmezővásárhelyen egy nagyszabású gálaműsort adott a társulat, melyben a magyar történelmet bemutató musicalválogatással lepte meg a közönséget.


Az Operettszínház művészei Hódmezővásárhelyen / Forrás: Facebook

A Szegedi Szabadtéri Játékokon is bezsebelhette a vastapsot az Operettszínház csapata, hiszen A Notre Dame-i toronyőr utolsó nyári előadásával búcsúztak a Tisza menti várostól.


Szabó P. Szilveszter, Veréb Tamás A Notre Dame-i toronyőr előadásban / Forrás : Operettszínház

A televízió nézőknek sem kellett nélkülözniük a színház művészeit. A nagyszabású Budavári Palotakoncerteket a Duna TV sugározta, így az otthonülőknek is kijutott az operettekből.

Az idei augusztus 20-a nem csak a sikeres produkciók miatt marad emlékezetes, ugyanis a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetésben részesült a társulat három tagja is. Várkonyi Beáta koncertmester, Mirtse Réka táncművész és Fekete Tibor Samu basszusgitáros, zeneszerző vehetett át rangos kitüntetést. 


Mirtse Réka, Fekete Tibor, Várkonyi Beáta / Forrás: Facebook

Gondoljatok bele, micsoda szervezés, mennyi művész és munkatárs, mekkora műszaki apparátus összehangolt munkája van a színház sikereiben!

Gratulálunk a Budapesti Operettszínháznak!


hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Enyedi Ildikó és Mészáros Márta filmjei a BBC 100 legjobbja között

Szabó T. Anna lett a legjobb drámaíró

Véget ért a XX. Magyar Drámaíró Verseny

"El voltam ájulva, hogy milyen vagány dolgot fogunk csinálni!" - Nagy Ervin élő videóban mesélt a Kincsemről

Mennyire vagy jó operettből?

A NYOMORULTAK musical Nagy TESZT

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez