1965. április 23-án robbantották fel a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren. Az épület lebontásáról 1963-ban a metró építésére hivatkozva döntöttek, bár ezt az indokot azóta is sokan vitatják.




„Háromnegyed tizenegy volt, az ÉMKÉ-nél álltam – emlékezett vissza erre a napra Őze Lajos. – Hatalmas tömeg állt néma csöndben. Csak a rendőrök hangoskodtak: menjünk arrébb! Senki se mozdult. A díszletraktárral kezdték: hatalmas dördülés, majd porfelhő következett, és a tömeg rendíthetetlen mozdulatlanságban, némán állt tovább. Ha ordítás lett volna, talán oldja a feszültséget. De az a csönd az elviselhetetlenségig fokozódott bennem és másban is. Bihari Jóska bácsival találkoztam. »Megátkoz benneteket az én székely Istenem!« – mondta, s rettentő fájdalommal megindult a Duna irányába.”

Nézelődők a Nemzeti Színház bontásánál, 1965. Szirtes Tibor felvétele és ajándéka a FSZEK Budapest Gyűjteményének.

Tatár Imre újságíró pedig így idézi az akkor történteket: „Az első szívszorító pillanatot akkor éltem át, amikor az első csákányvágás a színház timpanonjába hasított. A timpanon az építészet, az emberi kultúra többezer éves jelképe, ez az épület, a Nemzeti tekintetét is jelentette, s az első halálos sebet itt ejtették. A második döbbenetes látvány az volt, amikor meztelenül már csak a színpad állt. Volt ebben valami jelképszerű, ahogyan dacosan, ellentmondani-akaróan állt a robbantások folyamában.”

A Blaha Lujza tér a Nemzeti Színházzal az 50-es években / Fotó: Wikipedia

Szörényi Éva emlékeiben így élt a hír: "Amikor a színház lebontásának híre elért hozzám, sírtam és nem hittem el. Férjem felháborodott és megrendült. Szakemberként állította, a nemzeti érzés elleni hadművelet volt az épület felrobbantása, mert minden műszaki és építészeti gondot meg lehetett volna oldani".