Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
Marton László és Anger Zsolt is rendez Veszprémben a jövő évadban

2018-05-08 09:39:00
Öt nagyszínházi bemutatóra készül a jövő évadban a Veszprémi Petőfi Színház - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója. 
   
Oberfrank Pál elmondta, hogy bemutatják Nóti Károly, Fényes Szabolcs, Szenes Iván Nyitott ablak című zenés vígjátékát Szilágyi Tibor rendezésében és Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát Rátóti Zoltán rendezésében.

    Láthatják a nézők a Diótörő és egérkiráy című musicalt, melynek a bemutatója a tervek szerint december 7-én lesz, valamint 2019. február 8-án Moliére Tartuffe című komédiáját Marton László rendezésében. Ezen kívül 2019. március 29-én bemutatják az Esőember című drámát Anger Zsolt rendezésében - fűzte hozzá az igazgató.

    A Latinovits-Bujtor Játékszínben kerül közönség elé a Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjáték második része Hargitai Iván rendezésében szeptember 29-én, Harold Pinter A gondnok című abszurd drámája Lengyel Ferenc rendezésében október 13-án, Spiró György Prah című komédiája Tóth Géza rendezésében november 3-án, Visky András Júlia-párbeszéd a szerelemről című monodrámája Ráckevei Anna előadásában, Szabó K. István rendezésében december 15-én, valamint Márai Sándor Hallgatni akartam című monológja Hegedűs D. Géza előadásában, Marton László rendezésében 2019. február 9-én.

    Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta, hogy a gyermekeknek szánják a Noir Színház előadásában az Aladdin című mesejátékot, Urbán Gyula Egerek című zenés mesejátékát Tóth Géza rendezésében, valamint a Bonbon matiné bérlet zenei beavatószínházi előadását Lukácsházi Győző vezetésével.
    Hozzátette: Nagy László. Gál Tamás, Zsapka Attila Rege a tűzről és jácintról című művét és Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám című József Attila-estjét az ifjúsági korosztálynak ajánlják.
   
Az igazgatóhelyettes elmondta azt is, hogy a 2017-2018-as évadban 20 ezer 406 néző váltott bérletet a színházba, ami a vidéki színházak viszonylatában kiemelkedő. 
    A bérletek ára a következő évadban változatlan marad, a 75 év felettiek pedig az idei évadhoz hasonlóan továbbra is ingyen látogathatják a színházat - fűzte hozzá.

hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Ez a film minden idők legjobb vígjátéka 250 kritikus szerint

Párterápia a Szentendrei Teátrumban

Balla Eszter, Mészáros Máté és Debreczeny Csaba egy igazi nyári vígjátékban

Rákay Philipék márciusi ifjakról szóló filmje 4,5 milliárd forintos állami támogatást kap

Nagy Musical TESZT kezdőknek

Mennyire vagy jó operettből?

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez