Az egykori Szovjetunióból Nyugatra menekült Mihail Barisnyikov, akit az USA egyik legkitűnőbb balett-táncosának, sőt, a legnagyobb balett rendezőjének és koreográfusának is tartanak, ma ünnepli 74. születésnapját.
“A perfekcionizmus csak egy elmélet. Nem lehetsz tökéletes ember, nem lehetsz tökéletes művész, sem tökéletes férj vagy apa, valószínűleg én sem vagyok az. De a napi rutint azzal a reménnyel csinálod végig, hogy mégis, egy kicsit mindig jobb lehetsz” - a Citizens of Humanity sorozatában vallotta magáról Mihail Barisnyikov.
Mihail Barisnyikov a volt Szovjetunió egyik tagköztársaságának, Lettországnak a fővárosában, Rigában született 1948. január 28-án. 16 éves korában fölvették a leningrádi Kirov Baletthez tartozó Vaganova Iskolába, ahol az az Alekszandr Puskin lett a tanára és atyai jó barátja, aki Rudolf Nurejevet is tanította. A fiatal balettművész kihagyta a táncos karrier szokásos első lépcsőfokát, nem volt balettkarban, hanem három éven belül a társulat szólistája, majd egyik legvirtuózabb magántáncosa lett. Megkapta a nagy romantikus férfiszerepeket, így a Csipkerózsikában Désiré herceget, valamint a Don Quijote címszerepét, és nagy sikert aratott a Giselle Albert grófjaként is.

22 éves korára kivívta a szakma teljes elismerését, és sikereit a kommunista kormányzat különleges kiváltságokkal jutalmazta: magas fizetést és saját lakást kapott - az Ermitázs szomszédságában -, sőt, még külföldre is utazhatott. Kivételezett helyzete ellenére Barisnyikov mindinkább kiábrándult a szovjet rendszerből. Első nyugati útja, egy londoni turné után egyre nehezebben tűrte a totalitárius diktatúrát. 1974 júniusában a kanadai Torontóban turnézott a Bolsoj Színház balett-társulatával. Az egyik előadás alkalmával kisurrant a színházból, beugrott egy reá várakozó autóba, s így megszabadulva szovjet „őrzőitől" új életet kezdett Nyugaton.
Barisnyikov Liza Minellivel
Az USA-ban nemcsak táncosként, hanem koreográfusként is hatalmas sikereket aratott, valamint filmekben is szerepet kapott táncosként és színészként egyaránt. A Fordulópont (1977) című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték.
Barisnyikov és Rudolf Nureyev
1989-ben saját társulatot hozott létre, Mark Morrisszal, a White Oak Dance Projectet. Ekkortájt nyilatkozta a The New York Times hasábjain, hogy “egyáltalán nem számít, milyen magasra emeled a lábad. A technika az átláthatóságról, az egyszerűségről szól, az eltökélt kísérletezésről”. Ezen az időszakon is túllépve megalapította 2004-ben a Barisnyikov Művészeti Központot, ahol már találkozik a színház és a tánc a képzőművészettel is. Kezdő és már befutott művészek élnek és dolgoznak együtt a BAC-ban, Manhattan Hells Kitchen városrészében.
Akik nem nagyon vannak otthon a balett és a tánc világában, azok is ismerhetik Barisnyikov tehetségét, ugyanis szerepelt a népszerű Szex és New York című sorozatban Sarah Jessica Parker partnereként, mint orosz szobrász, valamint reklámozott parfümöt, alsóneműt, 67 évesen egy divatmárkával forgatott videót, és alapított egy balettruhákat gyártó céget is.
Barisnyikov és Sarah Jessica Parker
“Magas és vékony nem leszek soha, még csak arra sem figyelek, hogy jobban táncoljak, mint mások. Önmagamat szeretném legyőzni. Mihail Barisnyikovot szeretném megelőzni!” - nyilatkozta magáról Mihail Barisnyikov.
hirdetés