Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
Nureyev a zseni, akinek szűkre szabott ötvenöt éve filmbe illő volt
Rudolf Nureyev életének szűkre szabott ötvenöt éve nemigen tartalmazott unalmas periódusokat. A huszadik század második felének első számú táncos-zsenijének sorsa valójában regénybe, sőt filmvászonra kívánkozó fordulatos történet, melyet Ralph Fiennes rendezésében 2018-ban be is mutattak.
Most 10 pontban sorra is vesszük, hogy miért is különleges a világ legismertebb táncosának élete.

1. Rudolf Nureyev 1938. március 17-én tatár szülőktől született a Bajkál tó mellett egy transzszibériai expresszen.

2. Táncolni viszonylag későn kezdett, de rendkívüli adottságai miatt, koordinálatlansága ellenére felvették a Szovjetunió legelitebb táncakadémiájára, a Vaganova Intézetbe. A legendás Puskin mester tanítványaként végzett, és szinte azonnal főszerepekben mutatkozhatott be a Kirov Színházban, így sohasem kellett a balettkarban táncolnia.


Rudolf Nureyev Leningrad, 1960. / Tamara Zakrzhevskaya/WNET New York and BBC

3. Az Együttessel 1961 júniusában nyugati körútra indult, és a párizsi fellépés után a Le Bourget repülőtéren megszökött a szovjet biztonsági emberek elől, menedékjogot kért és kapott. Ez az "ugrása a szabadságba" a nemzetközi sajtó címoldalára került.
 
4. A világ leggazdagabb balett-táncosa volt, de hiába keresett milliókat, volt háza Londonban, farmja Amerikában, lakása a Szent Lajos Szigeten, sőt, saját szigete az Égei-tengeren, mindig félt a szegénységtől. 



5. A világon mindenhol óriási szeretettel fogadták a különcnek tartott balett zsenit, de hiába volt bejáratos a királyi, elnöki családokba, ragadtak rá a pénzarisztokrácia first lady-jei, hiába vitt az ágyába bárkit, mindig magányos maradt. 

6. Gyakorlatilag a balett repertoár minden fontos klasszikus és modern szerepét eltáncolta. Voltak szerepei, amelyeket a koreográfusok kimondottan neki készítettek, Sir Kenneth MacMillan " Rómeó és Júliá"-jának ő volt az első Rómeója, de hiába lett korának elsőszámú klasszikus balettművésze, művészileg mindig éhes maradt.



Nureyev - Rómeo szerepében

7. Nemzetközi hírnévre tett szert, munkássága és magánélete folyton a sajtó érdeklődésének középpontjában volt, és a hírneve csak növekedett a számos filmszereppel és TV-show-val. Többek között "Táncos vagyok" című filmje 1972-ben az egész világot bejárta. 

8. Utolsó táncos szerepe Keveházi Gábor balettjében a "Cristoforo"-ban az Angyal volt, amelyet Budapesten a Magyar Állami Operaházban táncolt 1992 februárjában és márciusában.

9. Karrierjének alkonyán a "tánc szupersztárja" karmesterként is működött. Bécs, Athén és a budapesti Operaház után olyan fontos színpadokon is vezényelt, mint a Los Angeles-i Operaház vagy a New York-i Metropolitan.



10. Rudolf Nurejev soha nem titkolta homoszexualitását, így ő lett a 60-as évek szexuális felszabadulásának jelképe. 1984-ben HIV-pozitívnak diagnosztizálták, és megingathatatlan hittel küzdött a betegség ellen. Talán az AIDS volt az egyetlen, amit Nureyevnek nem sikerült legyőznie. 


 
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Vándor Éva 100. alkalommal bújik Shirley Valentine bőrébe

Bicskey Lukács emlékének ajánlja az 50. A vörös bestia előadást az Újszínház

Vecsei H. Miklós sérülése miatt műsorváltozás és szerepátvétel a Vígszínházban

A NAGY Lévay Szilveszter teszt

SZIRTES TAMÁS Teszt

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez