Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
10 érdekesség Tolnay Kláriról -Tudtad, hogy ő volt a Vígszínház első női igazgatója?

2017-10-27 12:12:00
1. Tolnay Rózsiként látta meg a napvilágot Budapesten, és Gaál Béla filmrendező változtatta a nevét önkényesen Klárivá, a Meseautó forgatása előtt, mondván, a Rózsi cselédlány hangzású.

"Nagyságos Tolnay Klári színművésznőnek Budapest.
Megállapodtunk Önnel abban, hagy Meseautó filmünk egyik szerepét, Ön fogja eljátszani. Ezen szereplésért fizetünk Önnek naponta 40 P-t, azaz Negyven pengőt, mely az összegből a szokásos adók levonásba hozatnak. A felvételek az Ön számára kb. f. hó 23-24-én fognak megkezdni. Mi csináltatunk Önnek egy ruhát, mely a produkció tulajdonát képezi. Teljes tisztelettel - Reflektor, filmprodukció – Gaál Béla" - állt a rendező levelében, melyet a színésznőnek küldött, aki ugyan először meglepődött rajta, de aztán elfogadta az átkeresztelést.



Tolnay Rózsi útlevele
   
2. Nem járt Színiakadémiára, de Jób Dániel a Vígszínház igazgatója csekélyke ösztöndíjjal a színház nagyjai közé fogadta. Kötelezte, hogy egy éven keresztül a színház minden próbáján vegyen részt és az akkori nagyoktól lesse el a titkaikat. Így Somlay Artúr, Gombaszögi Ella, Rajnay Gábor, a Góth házaspár környezetében kijárja a vígszínházi iskolát.  


3. Első férje Ráthonyi Ákos ismert filmrendező, kihez 1936-ban ment férjhez. Zsuzsanna lányuk 1940-ben látta meg a napvilágot, három évvel később fiúnak adhatott volna életet, ha egy váratlan robbanás, amely a Mátra rengetegében érte utol, nem indítja el az idő előtti szülést.


Tolnay Klári lányával / Forrás: Tolnay Emlékház

  4. Legendás szerelem fűzte Darvas Ivánhoz, akivel 13 évig élt házasságban. Szerelmük a 1946-ban Várkonyi Zoltán Művész Színházában az Euridike próbáin kezdődött.


Euridike előadás fotó

  5.  Márai Sándort nem csak titkos barátság, de szerelem is fűzte Tolnay Klárihoz. 1945-ben ismerkedtek meg a Vígszínházban, ahol Márai Varázs című előadását mutatták be. A romantikus barátságot Márai “Ismeretlen kínai költő” álnéven írt tíz szerelmes verse is tanúsítja, amelyeket sokáig csak a színésznő olvashatott el, és azokat csak az író halála után fedte fel a nagyközönség előtt.



Ajtay Andor, Tolnay Klári a Varázs című előadásban
 
6. Igazából nem is Eszenyi Enikő a Vígszínház egyetlen női igazgatója, hiszen Somló Istvánnal és Benkő Gyulával együtt a Vígszínház társigazgatójának nevezik ki 1948-ban.  E művész-hármasnak köszönhető, hogy a Vígszínház visszatalált egykori önmagához.
Erről így vallott a művésznő, aki akkoriban a Művész Színház sztárja is volt:
„ A Vígszínházban nem akartam „eljátszani” a szerepeket társulatom színésznői elől. Az igazgatói hármasban, Somló Istvánnal és Benkő Gyulával, úgy osztottuk meg a munkát, hogy rám afféle „dadusszerep” jutott, én törődtem a tagok lelkével, a színészek gondjaival, sérelmeivel.”  


7.  Egyik legmeghatározóbb alakításának Tennessee Williams A vágy villamosának Blanche szerepét tartotta. 

„Blanche életem legcsodálatosabb szerepe volt. Hosszan tartó ünnep, amely idő alatt negyvenfokos lázban égtem. Annyira átéltem a próbák folyamán A vágy villamosa hősnőjének fokozatos idegösszeomlását, hogy lassan félni kezdtem önmagamtól.”



Blanche szerepében

  8.  Igazi jutalomjátékként 1977-ben Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. A siker óriási volt.
A premier utánról így mesélt róla Tolnay:
„ A lépcsőfordulónál megszólalt egy tangóharmonika, és rázendített "A boldogság, a boldogság..." című dalra. Ahogy kifelé haladtam, a tömeg udvariasan kettényílt, a parkoló autók rengetegében ott állt egy hamisítatlan századfordulós hintó, lovak nélkül. Mensáros "tessék parancsolni" gesztussal felsegített a kényelmes bőrülésre, néhány fiatalember odaszegődött a kocsirúdhoz, és a Madách téren körbe-körbenyargalt a hintával. A közönség tapsolt, a harmonika játszott.”

Kései találkozás premierjén Mensáros László, Alekszej Arbuzov, Tolnay Klári

  9. Tolnay Klári, aki hitt a karmában és a reinkarnációban, ismerte az előző életét. Amíg élt, nem igen beszélt róla. Csak néhány interjúban utalt rá. Müller Péter Halhatatlan szerelem könyvében a művésznő előző életét is megírta, mert mint nyilatkozta: „Tolnay Klári ugyanis ismerte és felidézte magában azt. Nagyon különleges az a következetesség, ahogy ennek tudatában kijavítani igyekezett, amiben előzőleg elbukott. sokat foglalkozott a spirituális világgal.”  

10. Tolnay Klári szellemi útkereső volt. Kevesen tudják róla, hogy maga is írt és fordított. Úgy halt meg, hogy éppen a keltákról készült egy könyvet fordítani.


 
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

Dupla Alföldi premierrel, új előadásokkal és régi klasszikusokkal nyit az Átrium

Nagy sikerrel mutatták be Alföldi Róbert Médeia rendezését Koreában

Gothár Péter közleményét tette közzé a Katona

Mennyi Shakespeare idézetet ismersz fel? - TESZT

OPERETT TESZT - A Budapesti Operettszínház előadásaiból

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez