Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
A Macskadémon - Karafiáth Orsolya horror vígmusicaljét mutatja be az Operettszínház

2018-01-31 10:38:00
Karafiáth Orsolya és Bella Máté horror vígmusicaljét, A Macskadémont mutatja be az Operettszínház 2018. március 16-án Göttinger Pál rendezésében. A címszerepben Homonnay Zsoltot és Szemenyei Jánost láthatják majd a nézők.

A Kálmán Imre Teátrumban bemutatásra kerülő musical több alkotója is először mutatkozik be az Operettszínházban.  
Karafiáth Orsolya több sikeres prózai- és verseskötetet jegyző író- és költőnő pályafutása során ez lesz az első alkalom, hogy klasszikus színházi körülmények között kerül színre egy alkotása, eddig ugyanis Karafiáth-színművel csak felolvasószínházi keretek közt találkozhatott a közönség.


Karafiáth Orsolya, Bella Máté / Fotó: Gordon Eszter - Operettszínház

A Junior Prima Díjjal kitüntetett zeneszerző, Bella Máté fiatal kora ellenére már szép sikereket tudhat magáénak, a Macskadémon szellemes történetéhez pedig rendkívül változatos, sokszínű zenét komponált. 

Az előadás rendezője Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, aki bár még nem dolgozott a teátrumban, a társulatot természetesen ismeri, sőt: Peller Annával, és a címszereplő Szemenyei Jánossal egy időben járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. 


Göttinger Pál / Fotó: Gordon Eszter - Operettszínház

A horror vígmusical története szerint a főhősnő Orsi új albérletbe költözik, és próbálja megérteni, miért nem halad úgy az élete, ahogy szeretné. Sok bosszantó dologgal kell megbirkóznia a sikertelen párkapcsolattól az összerakhatatlan IKEA szekrényig. A különös házban lakik még Máté bácsi, egy rozzant, öreg alkoholista, Bori néni, a szerelemre éhes, mindig felcicomázott idős hölgy, valamint András, az örökké depressziós újságíró. Ráadásul ide fészkelte be magát a macskadémon is, aki a legváltozatosabb alakokat öltve igyekszik pokollá tenni a lakótársak életét...


Peller Anna, Szemenyei János, Homonnay Zsolt az olvasópróbán / Fotó: Gordon Eszter - Operettszínház

Orsit, a duci szingli lányt Peller Anna alakítja, a felcicomázott főbérlőt, Bori nénit Oszvald Marika kelti életre,  az iszákos Máté bácsit Faragó András játssza, a totál depressziós András szerepében Bálint Ádámot láthatják a nézők. Macskadémonként a szálakat Homonnay Zsolt kavarja majd össze váltott szereposztásban az Operettszínházban újra fellépő Szemenyei Jánossal

Az előadásra jegyeket a lap alján tudtok vásárolni!



hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

A magyar kritikusok szerint az 1945 2017 filmje

Szabadtéri mozivá alakult a Corvin Plaza tetőterasza - Premier filmek a csillagok alatt

Fekete Ernő: Én úgy sejtem, száz év múlva az új termek nem Vidnyánszky, hanem inkább Ascher, Zsámbéki és Székely nevét viselik majd

Nagy Musical TESZT kezdőknek

Nagy ESZENYI ENIKŐ teszt

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
Ajánlott programok
0.0
A Macskadémon
Budapesti Operettszínház
Jegyvásárlás
Értékeld Te is az előadást!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez