Sepsiszentgyörgy, ahol születtem, mindig termékeny talaj volt a „színházcsinálás” számára. Ezért van, hogy több úgymond „első” élménnyel rendelkezem. Tulajdonképpen nem tudok közöttük dönteni. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, Bocsárdi László rendezte Vérnász című darabját emelném ki. Az előadás a Háromszék Táncegyüttes közreműködésével született, melyben helyet kapott a kontakt tánc is mint mozgásforma, amely ezesetben akrobatika, néptánc és a ritmus nem konvencionális használatára épült. Ez a fúzió, ötvözve a történettel, a benne lévő szerelmi háromszöggel, és a cigányok életének vérbő bemutatásával erős nyomot hagyott bennem! 2000-ben kamaszfiú voltam, tehát igen fogékony időszakomat éltem, ráadásul akkoriban kerűltem be a népzene és a néptánc világába  - nagy hatással volt rám az előadás, valamint Uray Péter mozgásvilága ami az előadás alapját képezte.  

2. Mi a legfontosabb útravaló, amit a szüleitől kapott?  

Nem tudom eldönteni, hogy az Édesapám mondogatta, vagy csak én emlékszem így, de van egy mondat a fejemben a munkával kapcsolatosan: " Ha választasz magadnak egy pályát, akkor tarts is ki mellett!". Az „Élni és élni hagyni” elvét is otthonról hozom. 

3. Ha nem színész lenne, milyen pályát választana?  

Amikor iskolaválasztás előtt álltam, a szüleim úgy gondolták a 90-es évek elején, hogy a matematikáé a jövő. Később ehez társúlt az informatika és a nyelvtudás, így ebbe az irányba indítottak el. Természetesen szorgalmazták a sportot is. Nem tévedtek. Középiskolásként azonban már a számtant túl száraznak találtam, mondanám hogy untatott, de tulajdonképpen egy szót sem értettem belőle. A mértan, ami a dolgok térben való elhelyezését és formális állapotát tárgyalja, már jobban érdekelt. Ez a tudás a színpadon is hasznosnak bizonyúl. Ha nem színész lennék, akkor olyasmit csinálnék aminek a terméke kezzelfoghatóbb. Például építészmérnökként vagy mélytengeri hegesztőként dolgoznék. Vagy fogtechnikus lennék, hogy az embereknek segítsek. Fogsorokat faragnék. A lényeg minden alkotómunkánál az, hogy az ember ne legyen híján a kreativitásnak.

Nincs ilyen, de ha mégis akkor Voltaire Candide-ját említeném. Felnőttévállásom elején olvastam. Megfogott, ahogyan a szereplők személyisége az idő múlásával, az események sodrában megváltoznak. Hiszen, ha akarjuk, ha nem, a  körülöttünk lévő dolgok éppúgy, ahogy mi magunk is, állandóan változnak. És ez ellen nem tehetünk, még akkor sem, ha olykor szívesen megállítanánk az időt.

A gyermekkorom Ünnepi várakozásai, például Karácsonykor, vagy hétvégeken, amikor lehetett későn kelni, nézni a délelőtti rajzfilmeket – hárman vagyunk fiútestvérek és a mai napig szeretjük a rajzfilmeket! Közben szaloncukrot kötöztünk és bámúltuk a képernyőt.  Igaz, visszahozni nem lehet ami elmúlt, de ünnepekkor ugyanazok a kisfiúk vagyunk. Együtt. Egy napon ilyen családot szeretnék én is.

Szeretem, ha rendszer van az életemben, de az improvizáció is jöhet. A kettőt nem is lehet szétválasztani, egyik sincs meg a másik nélkül.  Mostanában sokfelé van sok dolgom. A napjaim nagy része a változásokról szól, ezekből próbálom meg kihozni a legtöbbet, közben törekszem az állandóságra. A megnyugvásának folyamata van, amit lépésenként lehet elérni.

Hegyek közt, vagy vízparton, de nem kánikulában, barátokkal beszélgetve, nevetve, szerelmesen, közösen zenélve, hideg sört kortyolgatva kellene. Másként nincs értelme az egésznek. És ilyenkor nem a sörre gondolok. Kedvelem a filmeket, a zenét, a sportot, vagy szeretem csak nézni az embereket utazás közben, próbálom elképzelni, hogyan élik az életüket. Erre a “játékra” még főiskolásként szoktam rá.

Játszom Székesfehérváron, a Vörösmarty Színház “56 csepp vér” című előadásában. Emellett Budapesten, az Újszínházban próbálom Szerb Antal Ex című darabjának főszerepét. Az előadást december 16-tól játszuk. I Sancho király, aki megunva a politizálást és a kötelességet, összeesküvést szervez maga ellen, majd szélhámosnak állva a napfényes Monte Carlo-ban, rájön hogy a sorsa elől nem bújhat el. A történet és a karakter nagyon izgalmas. A társulattal való próba célirányos és tartalmas. Kerényi Imrével, a darab  rendezőjével, majdnem egymás szavába vágva, ötletelünk és találjuk ki a darab ígérte helyzeteket . A próbafolyamat során a következőre törekszem: "A színésznek jól megérett hangszernek és nem zenésznek kell lennie." 

Klasszikus gitár. A kifeszített műanyag húr csengése simul a lelkemhez.

Szeretnék repülőből ugrani vagy gumikötélen lógva zuhanni a magasból, de mindennél jobban szeretnék szeretni – egy életen át.

hirdetés