Agatha Christie a krimik koronázatlan királynője, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az Egérfogó, amit 1952 óta a londoni West End folyamatosan szerepeltet a repertoárján. Hogy kiváló detektívregényeket megálmodó írónővel állunk szemben, személyes tapasztalatom is alátámasztja, hiszen az ő könyvein nőttem fel, és kedvencemmé vált Poirot karaktere. A regény eredeti címe Három vak egér, azonban színházi bemutatója idején ez a cím változtatást igényelt, hiszen akkoriban már létezett egy színdarab ugyanezzel az elnevezéssel. Agatha a mostanra közismertté vált címet a Hamletből kölcsönözte. Az Egérfogó örökzöld témát dolgoz fel. A darab cselekménye egy külvilágtól elzárt helyre kalauzol minket, emberek kicsiny közösségébe. Tartalmazza az összes krimi-klisét, de valahogy mégis különbözik az összes többi bűnügyi regénytől. Szereplői közt megtaláljuk az ifjú párt, a nagyvilági dámát, a hóbortos fiatalembert, a kiejthetetlen nevű külföldit, a katonát, valamint a nyomozót. Lukáts Andor rendező megtartotta Agatha világát, amely magában hordozza a kor polgári miliőjét, nagy hangsúlyt fektetve a vizuális dramaturgiára. A krimikre jellemző komoly és feszült hangulat azonban sok esetben átbillent könnyed mókázásba. A szereplők személyisége sok esetben teret hagy a komédiázásra (amit a rendezés túlzásba is visz) – csak egy-két színésznek sikerült ügyesen egyensúlyoznia szerepe bolondozós és komoly oldala között. Jól érzékelteti a túl komikusra vett hangvételt az a tény, hogy egy holttest megtalálását követő sikoly a nézőközönségből egyöntetű nevetést váltott ki. Lovas Rozi, a panzió tulajdonosaként energikus volt, apró mozdulataival és hanglejtésével vitt színt a sete-suta főbérlőnő szerepébe. Az elégedetlenkedő öregasszonyt játszó Takács Katalin színpadi antréja bombaként robbant és egyből lendületet adott a darabnak. A többi szereplő leginkább a komikus vonalat erősítette: Miklós Marcell Christopher Wren szerepében hiperaktív építészként funkcionált, míg Márton András Mr. Paravici karakterében nem tett hozzá jelentősen a darab történetéhez. Személy szerint Agatha Christie darabjaival nem tudok nem elfogult lenni, akár hogyan nézem, csakis jót lehet kihozni belőlük, hiszen már az alapanyag is jól van becsomagolva a nézők/olvasók számára. Bár zavart a darab néhol túlzóan komikus hangvétele, ennek ellenére élveztem, és nagy örömmel tölt el, hogy a magyar színházak elkezdték felfedezni maguknak Agatha Christie műveit. Remélem ez a tendencia csak erősödni fog. Zárásként álljon itt egy vonatkozó idézet: „Kérjük, ne árulják el barátaiknak, ki a gyilkos. Majd ők is megnézik és meglátják.”