Te mit láttál? Értékeld itt!
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez
A 6szín és a Móra Könyvkiadó közös olvasótábort szervez Grisnik Petrával és Huzella Júliával

2021-04-28 18:16:43
Az olvasótáborba szeretettel várják július 26-tól július 30-ig a 10-12 éves korosztályt, valamint augusztus 9-től augusztus 13-ig a 14-16 éves fiatalokat. A kisebbek tematikája Nógrádi Gábor: A csere, a nagyobbaké pedig a Jelen! Kortárs ifjúsági novellák köré épül. 

Az öt nap alatt - közös olvasmányélményekhez kapcsolódva - a gyerekek játékos irodalomismeretekre tehetnek szert, valamint az önismeret és empátia fejlesztésére, önmagunk és egymás megismerésére. “Megpróbálunk együtt okosabbak, bátrabbak, ügyesebbek lenni - vagy felfedezni, hogy már most is azok vagyunk.” - áll a tábor felhívásában. 



A tábori program hétfőtől péntekig, minden nap 8:30-16.30-ig tart, azonban előzetes jelzés esetén reggel 8:00-tól délután 17:00 óráig ügyeletet is biztosítanak. A táborozók három alkalommal kirándulnak is a városban, meglátogatnak múzeumot, játszóteret, könyvesboltot, könyvtárat, valamint két alkalommal meglepetésvendég is érkezik hozzájuk.
Jelentkezni a 6szín weboldalán található jelentkezési lap kitöltésével ( https://6szin.hu/files/public/cikkepek/149/File/olvasotabor_jelentkezesi_lap.pdf ) és 10.000 Ft előleg befizetésével lehetséges.
A tábor díja 40. 000 Ft, mely tartalmazza az esetleges múzeumi belépőket és a napi 3x étkezés díját (tízórai, ebéd, uzsonna). A tábor testvérkedvezményt is biztosít.

Amennyiben törvényi előírások miatt a tábort nem lehet megtartani, vagy a jelentkező a tábort megelőzően megbetegedne, úgy a befizette előleg teljes egészében visszajár! 

A táborral kapcsolatos minden további információ megtalálható a 6szín weboldalán, illetve érdeklődni lehet a +36 20 2259242 telefonszámon is.
hirdetés
hirdetés
Ajánló
Dennis Martin: Die Päpstin A pápanő
József Attila Színház
Dorian Gray
Spirit Színház
István, a király
Budapesti Operettszínház
Káosz
Karinthy Színház
Teszt ajánló
NEKED AJÁNLJUK

" Ifjúkorom legendái ott voltak előttem karnyújtásnyira." -Szamosi Zsófiát a Nők Lapja kérdezte

Náray Erika Ofra Haza előadása a Kálmán Imre Teátrumban vendégszerepel - JEGYVÁSÁRLÁS

Minden, amit a Budavári Palotakoncertekről tudni lehet - Műsor, fellépők, jegyvásárlás

A NYOMORULTAK musical Nagy TESZT

A nagy Webber musical teszt

Mondd el a véleményed!
Belépés

Lépj be és mondd el a véleményed a cikkről!

Szavazáshoz jelentkezz be!

Facebook belépés

vagy

Elfelejtett jelszó
x keresési feltételek törlése
< vissza a cikkekhez