közönség.hu

Horgas Ádám négy sikeres évad után távozik a Szegedi Nemzeti Színház főrendezői posztjáról. A rendezőt a távozás okáról és a jövőbeni terveiről kérdeztük.

Négy éve együtt pályáztak Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője és prózai tagozatvezetője lett. Irányításuk alatt elképesztően sikeres fordulatot vett a színház, melyet a nézők és a szakma is nagyra értékelt. Az 1984 című rendezése az ország minden pontjáról vonzza a közönséget. Jövő évadtól mégis lemond vezetői posztjáról. Miért döntött így?

Ez egy hosszabb folyamat eredménye. Számomra nagyon fájdalmas, mert egy szerelem végét jelenti. A vezetőségben értékrendbeli és nézet különbségek jelentkeztek és ez már akadályozta a hatékony munkát. Szerencsére ezeket sikerült békésen átbeszélni. Imádom a társulatot, a legjobbakat kívánom nekik és azt remélem, hogy a távozásom elősegíti azt a progresszív irányt, amit négy éve elkezdtünk.

Most csatolták a Szegedi Szabadtérit a Nemzetihez, az egyik legnézettebb színház az országban, a legjobb rendezőket sikerült meghívnia. Kívülről nézve nagyon furcsa, hogy egy ilyen sikeres folyamatban hagyja el az intézményt. Lehet köze a konfliktusoknak a pandémia okozta nehézségekhez?

Nem gondolom. Legfeljebb annyiban, hogy felerősíti a meglévő problémákat. A siker fogalma nagyon szubjektíven értelmezhető. Kinek mi a siker? Nekem például az, ha egy álmom testet ölthet valamilyen formában. Legyen az előadás, vagy zene, kép.

Egy szegedi kormányoldali politikus a Facebookon azt posztolta, hogy felmondott, majd visszamondta a felmondását.

Igen, láttam. Nem történt ilyen. Az érvényben lévő szerződésem soha nem mondtam fel. Ez ellenkezne az erkölcsi értékrendemmel. Bejelentettem, hogy jövőre nem maradok; időben, hogy megtalálhassa a színház az utódomat, de az évadban természetesen továbbra is biztosítom a színház zavartalan működését. Sajnálatos, hogy valaki álhírekkel politikai tőkét akar nyerni egy olyan történetből, aminek nincs köze a politikához.

Máshová kapott felkérést?

Nem. De számomra másodlagossá válik az egzisztenciális kérdés, ha csorbítva érzem az alkotói szabadságom. Ezek a helyzetek megbetegítenek. Ilyenkor nem kell új ajánlat ahhoz, hogy odébbálljak.

Első szegedi rendezését a Szentivánéji álmot színházi forradalomként értékelték a helyi lapok, 20 százalékkal nőtt a színház nézettsége és minden évben óriási sikereket rendezett, melynek az 1984 volt az egyik csúcspontja, de említhetném a 39 lépcsőfokot is. Mi lesz ezekkel a produkciókkal?

Ezek közös sikerek voltak, nem egyedül értem el. A színház egy társasjáték. Egyedül nem sokra mész. Ezt szeretem benne. A jelenleg futó előadásaim sorsáról már az új vezetőség fog dönteni. Én nagyon örülök, ha esetleg továbbjátszásra méltónak találják.

És mi lesz ősztől?

Megpróbálom újraépíteni a Szeged előtti szabadúszó életem. Nagyon sok helyen dolgoztam. Mostanában színészbarát darabokat írok, mint például a legutóbbi bemutatóm az Én vagyok én, te vagy te. Nekem ez fontos szempont, talán azért, mert én is színészként kezdtem ezt a szakmát. Szemenyei Jani barátommal meg egy nagyszabású musicalt készítettünk a legendás Zoli bohóc, Hirsch Zoltán elképesztően drámai életéről. Ennek keressük a helyét. Nyitottan állok új kihívások elé.

Színészként is újra láthatja a közönség.

Igen, az egy izgalmas beugrás volt. A Játékszínben a saját rendezésem, az Életrevalók egyik szerepét vettem át, amit már több, mint százötvenszer játszott a csapat. Tizenöt éve nem álltam színészként színpadon, de jól esett visszaugrani a másik oldalra és a sokadik gyorsöltözés és átállás után azt dünnyögni az orrom alatt, hogy köszi, rendezőkém!

Mikor látható újra?

Március 19-én és áprilisban is játszom kétszer a Játékszínben.

Coverfotó: Stekovics Gáspár

hirdetés